Hirdetés

Orbán Viktor Tusványoson: sikeres állam csak erős nemzettel képzelhető el

•  Fotó: Zsigmond István

Fotó: Zsigmond István

Az erős állam és a mögötte álló erős nemzet közötti összefüggésről beszélt szombaton Orbán Viktor magyar miniszterelnök a 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján, Tusnádfürdőn. A legnagyobb érdeklődéssel várt előadást kellemes, napos időben hallgatták végig az összegyűltek. Az elmúlt két esztendővel ellentétben az idén a szervezők nem hívták meg Traian Băsescu román államfőt, így az előadók asztalánál Orbán Viktoron kívül Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, az Európai Parlament (EP) alelnöke, valamint Németh Zsolt, a budapesti külügyminisztérium parlamenti államtitkára foglaltak helyet.

Hírösszefoglaló

2011. július 24., 12:002011. július 24., 12:00

Orbán Viktor előadásában kifejtette: az egész világ egy új korszak határán áll, korábban erősnek gondolt államokból gyengék, a korábban gyengének hitt országokból pedig erősek lettek. Ez a korszakváltás szerinte az előző korszak összeomlásával fog megtörténni. A nyugati világban ugyanis az államadósság olyan mértékűvé válik, hogy a tartozásokat már nem lehet visszafizetni. A most véget érő korszakban sokan azt hitték, hogy a gazdasági növekedés és a fogyasztás korlátlan mértékben fokozható, a piaci verseny átalakult fogyasztási versennyé, de a vagyonok és az erőforrások nem nőttek ezzel arányosan.

A magyar kormányfő szerint az újonnan felépülő új korszakban az államnak merőben új szerepe lesz a gazdaságban, amelyet az államnak kell újjászervezni, megteremtve a munkaalapú társadalmi rendszert a pazarló, fedezet nélküli fogyasztást gerjesztő jóléti állam helyett. Sikeres államot azonban csak akkor lehet felépíteni, ha erős nemzet áll mögötte.

A miniszterelnök szerint a magyarok megértették, hogy a korábbi magyar világ is csődbe jutott. Magyarország minden más európai országot megelőzve adta meg a helyes választ e korszakváltásra - szögezte le Orbán Viktor. Emlékeztetett az utóbbi időszak főbb döntéseire, például a kettős állampolgárság megadására, az új alkotmány kidolgozására, az új közteherviselési rendszerre, a bankadó és a válságadó bevezetésére, a nyugdíjvédelmi programra, az adósság csökkentésére és a demográfiai hanyatlás megállítását célzó erőfeszítésre.

Idézte az idei tábor mottóját, amely szerint „összenő, ami összetartozik”. Úgy vélte, hogy éppen az említett korszakváltás legfontosabb következménye lesz a magyar nemzet összenövése. Hangsúlyozta: ha nincs erős anyaország, nincs erős Kárpát-medencei magyar nemzet sem. Jó hírnek nevezte, hogy egy évvel ezelőtt még a zátonyok között sodródók között említették Magyarországot, ma azonban már a zátonyoktól távolodó országok között tartják számon.

A kivándorlással kapcsolatos kérdésre válaszolva Orbán Viktor megállapította: olyan politikát kell folytatni, amely bátorítja a fiatalokat, hogy menjenek ki a világba, próbáljanak boldogulni, de meg kell teremteni számukra a visszatérés feltételeit is.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy az erdélyi magyar pártok, szervezetek közül melyikkel van jóban a magyar kormány, Orbán Viktor kifejezte azt a meggyőződését, hogy az összes határon túli területen egységesen kell fellépni. Hozzátette azonban, hogy az egység felé az elkülönülés utáni együttműködés rendszere is elvezethet. Egy másik kérdésre reagálva úgy vélekedett: Magyarország nemzetközi tekintélyének növelésével tehet a legtöbbet határon túli magyarokért. A tekintélyért viszont harcolni kell – tette hozzá.

Tőkés László bevezetésképpen a kilencven évvel ezelőtt írott Kiáltó szó szellemiségét
idézte meg, mondván, hogy a röpirat erdélyi magyarságunkra vonatkozó tartalma ma is
érvényes. A sebtépés, önsajnálat ideje lejárt, a továbbhaladás útját pedig a szabadság, az
egyesülés és a gyógyulás kulcsszavak mutatják. Ezek közül az első a magyar állampolgárság
kiterjesztését, a második „Trianon gyógyítását\", a harmadik pedig a húsvéti alkotmányt jelenti – hangzott el.

Az egykori temesvári református lelkipásztor a mai romániai helyzetre kitérve rávilágított arra, hogy két évtized alatt keveset sikerült megvalósítania az erdélyi magyarságnak. 1920 óta nem volt becsületes népszámlálás, felemelkedés helyett elburjánzott a korrupció. Az európai és a világméretű válságot tetézi az erkölcsi válság. „Nem volt időnk szembenézni a kommunista múlttal. Se autonómiánk, se államilag finanszírozott magyar egyetemünk nincsen. Kikínlódtunk egy magánegyetemi rendszert, épp az első Orbán-kormány jóvoltából” – hangoztatta.

Hozzáfűzte: még mindig a posztkommunizmus terhével viaskodunk, és ehhez hozzájárul még a szórványosodás, a népességfogyás, vagy a román magyarellenesség problémája is. Harminc év alatt egy millióval apadt a magyarság száma és ez felér a két világháború vérveszteségével. „Nem csak az országunk, hanem a társadalmi képünk is csonka” – vonta le a következtetést. A területi átszervezésre vonatkozóan, egyben utalva Traian Băsescu távolmaradására Tőkés László kijelentette: nincs helye alkunak az átrendezés kérdésében. Továbbá hozzátette, hogy Temesvár ostromának folytatásaként tekinthető az, hogy a román hatalom megkérdőjelezi Székelyföld létét.

A ciántechnológiás alapú bányászat ügyében az EP-alelnök fontosnak tartotta megemlíteni, hogy hiába van készülőben az Európai Unióban a ciánbányászatot tiltó jogszabály, ha ehhez Románia nem igazodik. Sorra hárulnak el az akadályok a verespataki aranybánya-beruházás elől, ezért Tőkés László Kápát-medencei összefogást sürget.

Felszólalásának végéhez közeledve az EMNT-elnök kitért az alakuló új romániai magyar párt helyzetére is. A Jurnalul Naţional című bukaresti napilap pénteken közölte a Bukaresti Törvényszék indoklását, amellyel a testület elutasítja az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését. Eszerint az EMNP politikai programjából kiderül, hogy az alakulat az alapvető emberi és közösségi jogokért küzd, ez pedig ellentétes a 2003/14-es párttörvénnyel. Ez lényegében azt jelenti, hogy törvényellenes az emberi és közösségi jogok képviselete Romániában, magyarázta Tőkés László. Az indoklásban az is szerepel, hogy azért nem jegyzik be a pártot, mert nem a nemzeti érdekek, hanem csak egy közösség szolgálatát tűzte ki célul. „Ez súlyosan diszkriminatív, antidemokratikus, és abszurd argumentáció. Az a hibánk, hogy magyarok vagyunk? Adjuk fel az identitásunkat ahhoz, hogy pártot alapítsunk? Azt kérjük a román féltől, hogy üljünk le egy tárgyalóasztalhoz és nem mint többség a kisebbséggel, hanem mint nemzet a nemzettel vitassuk meg ezt a kérdést. Mi semmi mást nem kérünk, mint az elvesztett területekért járó jogokat” – zárta mondandóját Tőkés László.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
Hirdetés