2007. május 09., 00:002007. május 09., 00:00
Hallottam már ezt a kijelentést annak a személynek a szájából, aki a múlt év végén a tanfelügyelőség küldöttjeként tagja volt az ügyemet kivizsgáló iskolai bizottságnak, s ott magához ragadva az irányítást, gyűlölettől villámló szemekkel, személyeskedő megjegyzések kíséretében, meghallgatás nélkül söpörte el minden érvemet, amivel védekezni próbáltam. Olyan volt az egész, mintha évtizedeket mentünk volna vissza az időben. Máig sem értem, mivel vívtam ki „szeretetét”, hiszen akkor láttam őt életemben először.
Ugyanezt az ötvenes évekből jól ismert módszert alkalmazta a feleségem meghallgatása esetén is. Amikor meg az újságnak nyilatkozunk, a nevünk elhallgatását kérjük? Hol itt az emberi tartás, bátorság, gerincesség? S ne feledjük, egy vezető beosztású pedagógusról van szó, aki tanárok s diákok sorsáért felel!
Ami pedig a mondat tartalmát illeti, az egyszerűen nem igaz! Nem volt, ki és miért telefonáljon ilyen témában. Így talán már érthetővé válik, hogy miért ragaszkodott az illető a névtelenséghez. Ám ha az állítása igaz lenne, felelős vezetőként miért tűrte akkor el, hogy ’89 után szinte minden évben fizetéskiegészítéssel („salar de merit”, sőt „gradaþie de merit”) jutalmazzák tevékenységemet? Az is elgondolkodtató, hogy ha a tanfelügyelőség ilyen komoly adu birtokában lenne, vajon visszavonatta volna az ellenem hozott büntető intézkedést?
Még csak annyit, hogy jó lenne már az elmúlt korszak lomtárába száműzni azt a módszert, hogy nevüket nem vállaló személyek véleményét nyilvánosságra hozzuk, különösen olyankor, amikor mások megalázása, nevének bemocskolása kerül terítékre.
Dr. Wilhelm Sándor, nyugalmazott tanár, Székelyhíd
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.