Hirdetés

Oltottság, teszt, felgyógyulás: feltételekkel lehet részt venni a Kolozsvári Magyar Napok főbb programjain

•  Fotó: Bede Laura

Fotó: Bede Laura

Csak az oltottak, a negatív koronavírus-tesztet felmutatók és a fertőzésen átesettek vehetnek részt a Kolozsvári Magyar Napok idei, sorrendben 12. kiadásának főbb programpontjain. A bel- és kültéri rendezvényhelyszíneken a részvétel védőmaszk viseléséhez kötött.

Krónika

2021. augusztus 04., 08:102021. augusztus 04., 08:10

2021. augusztus 04., 08:122021. augusztus 04., 08:12

Az egyik legnagyobb erdélyi magyar rendezvénysorozat szervezését ellátó Kincses Kolozsvár Egyesület lapunkat arról tájékoztatta, az augusztus 1-jétől hatályba lépett járványügyi szabályozások szigorú betartása mellett arra törekednek, hogy a lehető legbiztonságosabb keretek között, a lehető legtöbb résztvevő számára elérhetővé tegyék a „hamisíthatatlan Magyar Napok-élményt”. Tekintettel a járványhelyzet fokozatos javulására, a 12. Kolozsvári Magyar Napok alkalmával a tavalyi évhez képest jóval több programhelyszínen és több mint 250 programponttal várják az érdeklődőket augusztus 17-22. között. Az egyesület ismertette, hogy a hatályos szabályozások alapján milyen feltételek mellett lehetséges a különböző programpontokon való részvétel.

A szigorú szabályozás már a Kárpát-medence egyik legnagyobb kulturális seregszemléjének nyitógálájára vonatkozik: az augusztus 17-i előadáson kizárólag beoltott személyek vehetnek majd részt.

Hirdetés

A Kolozsvári Magyar Opera nagytermében 19 órától tartandó ünnepi eseményen a Monarchia Operett előadásában, Kerényi Miklós Gábor rendezésében, Huszka Jenő és Szilágyi László Sissi, a magyar királyné (Erzsébet) című kétfelvonásos operettje lesz látható. Egyébként a Kincses Kolozsvár Egyesület szerint az eseményt a korábbi évekhez képest is szokatlanul nagy érdeklődés övezi, erre való tekintettel a szervezők az ülőhelyek igazságos elosztása érdekében a részvételt előzetes jegyvásárláshoz kötik. Jegyek augusztus 4-től a Kolozsvári Magyar Opera jegypénztáránál (munkanapokon 10 és 14 óra között), valamint a www.eventbook.ro oldalon válthatók 25 lej értékben. Az így befolyt összeget a szervezők a Szent Mihály-templom Pákey Lajos tervezte neogótikus kerítésének restaurálására fordítják, mely egyben az idei Magyar Napok jótékonysági gyűjtésének tárgya is.

•  Fotó: KMN/Vakarcs Loránd Galéria

Fotó: KMN/Vakarcs Loránd

Kolozsvár Főterén, a Borutcában, a Bánffy-udvaron, a Kolozsvári Református Kollégium udvarán és a Romkertben helyt kapó programpontokra a gyerekek 16 éves korig szabad bejárást kapnak. A 16 évnél idősebbek azonban csak akkor vehetnek részt az itteni programokon, ha rendelkeznek 10 napnál régebbi oltási igazolással, 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel, 24 óránál nem régebbi negatív antigén teszttel, a koronavírus-megbetegedésből kigyógyultak esetében minimum 15 nappal korábban kiállított, de 180 napnál nem régebbi igazolással. (A KMN rendezvényei európai védettségi igazolvánnyal és magyarországi védettségi kártyával egyaránt látogathatók).

A Farkas utcai vásár és az ott megszervezésre kerülő programok oltási igazolás vagy negatív koronavírusteszt nélkül, bárki számára szabadon látogathatók.

A szervezők tájékoztatása szerint az érvényes oltási igazolással rendelkező személyek karszalagot kapnak, mely viselésével szabadon beléphetnek a Kolozsvári Magyar Napok fentebb jelzett programhelyszíneire. A programsorozat teljes idejére érvényes karszalagokat a főtéri helyszínre való belépéskor, valamint az KMN-infópontoknál igényelhetik a résztvevők. Mindazok, akik nem rendelkeznek érvényes oltási igazolással, a belépéskor minden esetben kötelesek bemutatni a fentebb jelzett dokumentumok (negatív teszteredmény vagy gyógyultsági igazolás) valamelyikét. Emellett a bel- és kültéri rendezvényhelyszíneken a részvétel védőmaszk viseléséhez kötött.

Oltáskampány a rendezvénysorozatot megelőzően
A Kolozsvári Magyar Napok szervezői oltópontot működtetnek augusztus 2-7. között Kolozsvár Főterén, a Szent Mihály-templom bejárata mellett, a bal oldalon, ahova 17 és 21 óra között várják azokat, akik még nem vették fel az oltást. Ezen oltóponton a felnőtt jelentkezők a Johnson & Johnson vakcináját, míg a 18 éven aluliak a Pfizer vakcináját kaphatják meg. A szervezők felhívják a figyelmet, hogy csak akkor vehet részt valaki biztosan és a leginkább zökkenőmentesen a 12. Kolozsvári Magyar Napok rendezvényein (mentesülve minden további tesztelési kötelezettség alól), amennyiben legkésőbb augusztus 7-ig megkapja a Johnson & Johnson vakcináját, melyből egy dózis is elegendő, vagy bármely más vakcina második adagját. Az oltáskampány szervezője a Kincses Kolozsvár Egyesület és a KMN Egyesület – partnerségben a Kolozsvári Polgármesteri Hivatallal, a Cert Transilvania Egyesülettel és az Oltási Tevékenység Kolozs megyei Koordinációs Bizottságával.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Az AUR-ral kapcsolatos bírálatokra reagált Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”

Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.

Az AUR-ral kapcsolatos bírálatokra reagált Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön

Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön
2026. november 08., vasárnap

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése

Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése
2026. november 08., vasárnap

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben

Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben
Hirdetés
2026. november 07., szombat

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot

Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot
2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
Hirdetés
Hirdetés