Hirdetés

Olosz Gergellyel folytatott megbeszélést Tőkés László

Olosz Gergely RMDSZ-elnökjelölttel találkozott pénteken, nagyváradi irodájában Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.

Krónika

2011. január 28., 15:152011. január 28., 15:15

A háromszéki parlamenti képviselő, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője röviden
ismertette mindazokat az okokat, amelyek miatt vállalta a megmérettetést, és összefoglalta elnöki programjának pontjait.

Olosz Gergely többek között rámutatott: szokás az RMDSZ-t „ernyőszervezetnek” nevezni,  meglátása szerint azonban ez az ernyő ma lehúzott állapotban van: egyfelől azért, hogy a más véleményen lévőket kizárják, másfelől pedig azért, hogy az erdélyi magyar közösség ne láthassa, mi történik alatta.

Tőkés László megismételte az EMNT álláspontját: a romániai parlamenti jelenléttel bíró érdekvédelmi szervezetben alapvető változásokra van szükség. Éppen ezért – bár nem kívánnak beleszólni az RMDSZ belügyeibe – az egész erdélyi magyar közösség érdeke, hogy az elnökjelölti versenyben az esélyegyenlőség érvényesüljön, és a választás tisztességes szabályok szerint történjen.

A két politikus egyetértett abban, hogy vissza kell térni a választói bázishoz, Bukarestben pedig hangsúlyosabban kell képviselni az egész erdélyi magyar közösség érdekeit, amit semmiféle kormányzati pozíció nem írhat felül.

Olosz Gergely ugyanakkor elsőrendű céljaként fogalmazta meg a közösségi célok felelősségteljes vállalását. „Nem tehetünk úgy, hogy mi magasról, mintegy kiválasztott kasztként megmondjuk, mi az emberek érdeke; és annak a gyakorlatnak is véget kell vetni, hogy eredményeinkkel dicsekszünk, arra pedig, amit nem csináltunk meg, azt mondjuk, hogy nem lehetett. A felelősséget vállalnunk kell” – hangsúlyozta az RMDSZ elnökjelöltje.

Orbán Viktor is fogadta Olosz Gergelyt
A romániai magyarság helyzetéről, valamint a budapesti kormány és az RMDSZ jövőbeni együttműködésének lehetőségéről tárgyalt csütörtök este hivatalában Orbán Viktor magyar miniszterelnök Olosz Gergellyel, a szövetség egyik elnökjelöltjével. Szijjártó Péter  miniszterelnöki szóvivő közleménye szerint a találkozón szóba kerültek az RMDSZ következő időszakra vonatkozó, hosszú távú tervei, valamint a Kárpát-medencei magyar együttműködés jövője is.

Tőkés László leszögezte: az összmagyar összefogás korparancs. „Többé nem engedhetjük meg magunknak, hogy a pártpolitikai – rövid távú – céljaink alá rendeljük a nemzetpolitikai célokat. Aki ezt most nem érti meg, az bűnt követ el nemzetével szemben” – fogalmazott az erdélyi EP-alelnök.

A közeljövőre nézve az összefogás egyfajta módszertanaként fogalmazódott meg, hogy:
előbb meg kell egyezni az erdélyi magyar közösség, szélesebb összefüggésben pedig az egész
kárpát-medencei magyarság prioritásai tekintetében, ezek függvényében szükséges kialakítani
az együttműködés valamennyi fél által elfogadható formáját és rendszerét.

Tőkés László arra kérte Olosz Gergelyt, hogy a partiumi autonómia-törekvéseket is támogassák, hiszen ez egyben a székelyföldi önrendelkezési küzdelmeknek is javára szolgál.

Tőkés néhány nappal korábban a szintén az RMDSZ-elnöki tisztségre pályázó Eckstein-Kovács Péterrel folytatott megbeszélést.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás

A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök

Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök
2026. október 15., csütörtök

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás

Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás
2026. október 15., csütörtök

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen

Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben
2026. október 15., csütörtök

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot

Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot
2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
Hirdetés
Hirdetés