
A program nem titkolt célja, hogy a magyar iskolákat népszerűbbé tegyék a szórványközösségekben
Fotó: RMDSZ
Októbertől újraindul az Iskola Alapítvány délutáni oktatási programja, amelynek célja egyebek mellett az anyanyelvű oktatás vonzerejének növelése – közölte szerdán az alapítványt működtető Romániai Magyar Demokrata Szövetség.
2020. szeptember 23., 20:072020. szeptember 23., 20:07
A délutáni foglalkozás több pedagógussal, azonos számú helyszínen és kevesebb gyermek részvételével indul újra október 5-től. A jelenlegi adatok szerint 119 pedagógussal és 1524 tanuló részvételével indul a program 10 megyében és Bukarestben, összesen 32 tanintézményben.
„Kihívás volt az idei tanévben a jelenlegi közegészségügyi helyzetben felmérni az igényt, a lehetőségeket, és elindítani a programot” – nyilatkozott Nagy Zoltán Levente, az Iskola Alapítvány elnöke. Rámutatott:
Hozzátette: a résztvevő oktatási intézmények száma és a gyermeklétszám a jövőben növekedhet, ha a specifikus feltételeknek helyi szinten eleget tudnak tenni, és amennyiben lesz elegendő számú engedélyezett osztályterem, valamint pedagógus.
Ilyen délutáni oktatás lesz az idei tanévben Arad, Beszterce-Naszód, Brassó, Fehér, Hunyad, Máramaros, Szeben, Kolozs, Temes, Hargita megyékben és Bukarestben.
Az először 2019 őszén indult program a magyar nyelvű elemi oktatásban részt vevő gyermekeket célozza meg, a délutáni felügyelet és oktatás mellett naponta meleg ebédet is biztosítanak nekik. A program a Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával valósul meg.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
A kolozsvári önkormányzat lakhatási programja körüli vitát kivitték az utcára: egy nacionalista román szervezet szombaton tüntetést szervezett a Széchenyi téren, tiltakozva a Pataréten élő családok városi negyedekbe való áthelyezése ellen.
szóljon hozzá!