
Fotó: Mihály László
2011. szeptember 20., 07:412011. szeptember 20., 07:41
A Szülőföldön magyarul pályázat keretében biztosított oktatási-nevelési támogatás felvételét és a bankszámla fenntartását térítésmentesen biztosítja az OTP Bank – mutat rá a pénzintézet romániai leányvállalatának tegnapi közleménye. Mint arról korábban beszámoltunk, a Bethlen Gábor Alap Zrt. és az OTP Bank közötti, 2011-ben létrejött megállapodás eredményeképp megkötött szerződés értelmében a pályázat nyerteseinek folyósított támogatás kézbesítése valamennyi érintett országban kizárólag az OTP Bank leányvállalatainak közreműködésével, az adott bankoknál nyitott folyószámlákra történő átutalással, illetve a hozzájuk tartozó bankkártyákkal történik.
Mint a pénzintézet közleményéből kiderül, ezen szerződéshez kapcsolódóan az OTP Bank Románia minden érintettnek több teljességgel díjmentes szolgáltatást nyújt a bankszámla fenntartásának teljes időszakára. Térítésmentesen nyitja meg és havi fenntartási díj nélkül vezeti a pályázati támogatást elnyerő személyek nevére nyitott folyószámlákat. Az ingyenes számlafenntartás a számla bezárásáig érvényes, amelyet kizárólag a számlatulajdonos kezdeményezhet. A folyószámla a továbbiakban szintén számlavezetési díj nélkül általános céllal használható bármilyen törvényes banki művelethez. Az OTP ugyanakkor térítésmentesen bocsátja ki és üzemelteti a számlához csatolt MasterCard típusú betéti bankkártyát. A pályázaton megítélt összeg ingyenes felvétele mellett a számla általános további használata esetén minden hónapban az első két készpénzfelvétel díjmentes. Az ajánlat bármely, Románia területén levő pénzintézet által működtetett bármely pénzkiadó automata (ATM) használata esetén érvényes, így használatával a pályázó egyedi, kiemelt kedvezményben részesülhet. Minden hónapban a harmadik és az ezt követő készpénzfelvételek esetében a bank standard jutalékait számolják fel. A bankkártyák érvényessége 3 év, ezt követően megújításuk automatikusan és kellő időtávon belül, ütemezetten történik. A bankkártyával történő vásárlás bármelyik bankkártyát-elfogadó kereskedelmi vagy szolgáltató egység üzleteiben ingyenes, országon belül és külföldön is.
A Szülőföldön magyarul pályázatban sikeresen résztvevők értesítése idén párhuzamosan két formában történik: az OTP Bank Románia által elektronikus postán küldött személyre szóló értesítéseken keresztül azok számára akik e-mail elérhetőséget is feltüntettek a pályázati adatlapjukon –, illetve a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) által küldött nyomtatott értesítőkön keresztül. Az e-mailek kézbesítésének folyamata országos szinten szeptember 15-én kezdődött, és mintegy 11 500 kérelmezőt érint az első szakaszban. A nyomtatott értesítőket tegnap kezdték el kézbesíteni. Mindkét esetben az értesítés tartalmazza a pályázó nevét, a bankkártya átvételére szolgáló OTP bankfiók pontos címét, illetve az átvételre javasolt időpontot.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.