2007. május 25., 00:002007. május 25., 00:00
Az RMDSZ-es politikus elmondta, az államfő leváltásáról szóló május 19-i népszavazás előtt a kolozsvári Desire Alapítvány által készített felmérés során a Traian Bãsescuhoz való viszonyulásuk mellett az EP-választásokkal kapcsolatos opciójukról is kérdezték az erdélyi magyarokat. (Mint ismeretes, a felmérés előrevetítette, hogy a szavazatukat biztosra ígérő erdélyi magyar választópolgárok közel hatvan százaléka nemmel szavaz a román elnök leváltására. Az exit poll eredmények tanúsága szerint végül a magyarok 75 százaléka voksolt Bãsescu hivatalban maradása mellett). A Desire 1810 személyből álló mintán, 15 erdélyi megyében május 2–5. között elvégzett telefonos közvélemény-kutatásának eredményei szerint a megkérdezett erdélyi magyarok 39 százaléka nem tudja, urnák elé járul-e az egyelőre ismeretlen időpontban megrendezendő európai parlamenti választásokon. Ugyanakkor a válaszadók 39 százaléka az RMDSZ jelöltlistájára, míg a fennmaradó 22 százalék Tőkés László egyéni jelöltre szavaz. Eckstein-Kovács Péter elmondta: a voksok megoszlása miatt a szövetség nem lesz képes átlépni a mandátumszerzéshez szükséges ötszázalékos küszöböt, de a függetlenként induló református püspök sem kap a brüsszeli képviselői tisztség megszerzéséhez elegendő számú szavazatot. A szenátor szerint az RMDSZ-nek kompromisszumos megállapodásra kellene jutnia Tőkés Lászlóval egy közös jelöltlista összeállításáról, amely lehetőséget teremtene arra, hogy a romániai magyarság akár három képviselői mandátumot szerezzen az Európai Parlamentben.
Ugyancsak a reprezentatív erdélyi magyar jelöltlista felállítását javasolta csütörtökön Szilágyi Zsolt. Tőkés László kampányfőnöke Kolozsváron elmondta, a püspök nyitott a tárgyalásra Markó Bélával, ám emlékeztetett: az RMDSZ már elutasította, hogy a független jelölt befutóhelyet kapjon az EP-listán. Ezzel egy időben ugyancsak a kincses városban tartott sajtótájékoztatóján Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke azt javasolta a romániai politikusoknak – beleértve az RMDSZ-t –, gondolkozzanak el a május 19-i népszavazás eredményén. „Egy ilyen arányú vereség után meg kell találni a jelenlegi helyzetből kivezető utat” – mondta a fideszes politikus, bizakodását fejezve ki, hogy a romániai EP-választásokon az erdélyi magyarságnak meglesz az esélye a többszínű képviseletre szavazni.
Lázár Lehel, Rostás Szabolcs
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.