Hirdetés

Nyílt kártyák a postánál?

Törvényszéki ítélet a titkok közzétételéről. A bukaresti törvényszék határozatban kötelezte a Román Postát, hogy szolgáltasson információkat az általa kötött reklámszerződésekről. A társaságot a Sajtófigyelő Ügynökség perelte be, mert az elutasította, hogy adatokat közöljön a 2006-os és 2007-es hirdetéseivel kapcsolatban. Tavaly októberben a Curentul napilap egy 300+200 ezer eurós reklámszerződésről közölt részleteket, amelyet a posta a Verestóy Attila szenátor többségi tulajdonában levő Scripta kiadóval kötött tavaly májusban.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

2007. szeptember 26., 00:002007. szeptember 26., 00:00

A lap állítása szerint a szerződés alapján mintegy 200 ezer eurónak megfelelő összeget utaltak át az Új Magyar Szó kiadójának. Az ügyben tovább kutató Krónika megállapította, az akkor Nagy Zsolt, most pedig Winkler Gyula távközlési miniszter felügyelete alatt működő posta politikai alapon hirdetett, a jelentősebb romániai magyar sajtótermékek közül csupán az RMDSZ-szel szemben kritikusan megnyilvánuló kiadványok nem kaptak reklámpénzeket a társaságtól. Tényfeltáró írásunkat követően a posta a Krónikának is reklámszerződést ajánlott, mely a Scripta kiadóval kötött szerződésben szereplő összeg kevesebb mint egy százalékáról szólt. Korábbi szerződéseiről azonban sem a Krónikának, sem a Sajtófigyelő Ügynökségnek nem kívánt adatokat szolgáltatni. Mara Popescu szóvivő akkor lapunknak azt hangsúlyozta, a posta ugyan állami tőkével működik, de egyetlen lej támogatást sem kap a költségvetésből. Ezért úgy vélte, sem a közbeszerzési törvény, sem a közérdekű információk törvénye nem vonatkozik a társaságra.

A Scripta kiadóval kötött szerződést egyébként azáltal próbálták elrejteni a sajtó szeme elől, hogy azt nem a Román Posta, hanem az alkalmazottak tulajdonában levő Postcom Részvénytársaság kötötte. Utóbbi pedig magáncégként belátása szerint teszi közzé, vagy kezeli bizalmasan a szerződéseit. A posta szóvivője tegnap a Krónikától értesült a törvényszéki határozatról. Írásban kérte kérdéseinket, de megjegyezte, a Postcom Rt. ügyleteiről most sem áll módjában tájékoztatni.

A Sajtófigyelő Ügynökség még akkor is precedensértékűnek tekinti a bukaresti törvényszék ítéletét, ha az még nem jogerős. Amint a közleményben áll, a közérdekű információk 2001/

544-es törvénye a tavaly októberi módosítás után immár a többségi állami tőkével működő társaságokra is vonatkozik. A mostani törvényszéki ítélet azonban arra kötelezi a postát, hogy az ezt megelőzően kötött szerződéseit is hozza nyilvánosságra.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Hirdetés
Hirdetés