Hirdetés

Nyelvészek figyelik a magyar nyelvű rádió és tévéműsorokat

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Semmivel sem rosszabb az anyaországi médiánál, mégis lehetne sokkal igényesebb – nagyjából ezt a következtetést vonták le a Babeş–Bolyai és a Sapientia tudományegyetem azon tanárai, akik részt vettek a romániai magyar audiovizuális sajtó „nyelvvizsgáján”. A Murvai Olga által irányított csoport, mely az elmúlt év november 15–30. között közvetített műsorokat figyelte, tegnap Marosvásárhelyen mutatta be a mintegy százoldalas tanulmány eredményeit. A felmérésnek valamennyi felkért hazai magyar médiaorgánum alávetette magát, csupán az Erdélyi Magyar Televízió vezetősége utasította el az együttműködést.

Szucher Ervin

2011. február 22., 10:102011. február 22., 10:10

Az első ízben megejtett vizsgálat lényege – amint azt Szász Attila, az Országos Audiovizuális Tanács tagja is hangsúlyozta – nem a bírságolás vagy a kipellengérezés, de még csak nem is a kritizálás volt. A cél: megvizsgálni a mintaanyagokon, hogy a riporterek és hivatásos beszélők mennyire tartják be a köznyelvi normát, melyek azok a nyelvhelyességi kritériumok, amelyeket nem követnek, és ez az egészséges nyelvérzék számára zavaró.

„Nem a hibákat vadásztuk, csak a kommunikációt zavaró jelenségekre figyeltünk. Még így is egy sor elrettentő példára akadtunk” – vázolta a többhetes munka lényegét Murvai Olga. Az egyetemi tanár szerint a romániai magyar hangos sajtóban mintha ragályos lenne a pöszeség. A marosvásárhelyi és kolozsvári rádióadók némelyik munkatársánál pedig a hosszú magán- és mássalhangzók rövidként való kiejtésénél köszön vissza az elrománosodott Mezőség közelsége.

A Partiumban a toldalékok használata okoz fejfájást egyes műsorvezető-szerkesztőknek. Általános jelenségnek számít Traian Băsescu neve számos helytelen változatban való kiejtése. „Nem emeltünk ki neveket vagy rovatokat, de tény, hogy az audiovizuális média munkatársai nem kapnak kellő szakmai felkészítést. Megérződik az olvasás, az általános műveltség és a beszédtechnika hiánya” – vonta le a következtetést az egyetemi tanár.

Murvai Olga szerint megengedhetetlen, hogy egy mikrofon elé ülő személy a keresztnév helyett kicsi nevet mondjon, vagy a legnagyobb pontszámot legmaximálisabbnak nevezze. Az odafigyelés hiánya, a felkészületlenség és az igénytelenség még könnyebben előbukkan élő adásban

„Mivel a sajtónyelv leképezi a beszélt nyelvet, az itt elkövetett sorozatos hibák nagyon sokat árthatnak az élő nyelvnek” – vonta le a következtetést Karácsonyi Zsigmond, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke, aki szerint nagyon jó, hogy egyetemi tanárok segítségével javítani lehet a jelenlegi helyzeten. A tanulmány bemutatóján elhangzott: a jövőben derül ki, hogy ki mennyire vonta le a következtetéseket, és képes-e a javára fordítani az észrevételeket. A nyelvészek és irodalmárok megígérték, hogy amenynyiben igény mutatkozik, az írott sajtót is górcső alá veszik, mert „lehet, hogy az még nagyobb meglepetéseket tartogat”.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
Hirdetés