2007. augusztus 07., 00:002007. augusztus 07., 00:00
Az augusztus 11-éig tartó rendezvényen Ausztriából, Szlovákiából, Ukrajnából, Romániából, Szerbiából és Magyarországról több mint 100 fiatal regisztrálta magát. A nyári egyetem témája idén az oktatás köré csoportosul, az előadók a továbbtanulási és elhelyezkedési lehetőségek kérdését járják körül. A rendezvény ünnepélyes megnyitóján Tőkés László püspök hirdetett igét, majd Kiss Gábor a főszervező Antal János Alapítvány elnöke szólt a résztvevőkhöz. A nyári egyetem fő védnökeként Manhertz Károly, a magyar Oktatási Minisztérium államtitkára nyitotta meg a rendezvényt. A kerekasztal-beszélgetések az agyelszívás és -visszaszívás témakörét boncolgatták. Mint kiderült, az Európai Uniónak is van már olyan programja, amely az agyvisszaszívást, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők hazatelepedését támogatja.
A mai programban a bolognai folyamat részleteivel, a speciális iskolák kérdéskörével, a karriermigrációval foglalkoznak a résztvevők. Szerdán az Arad megyei ópálosi szőlészetre látogatnak, ahol a ménesi borvidékekkel ismerkednek. Csütörtökön Zilahi László, a magyar Miniszterelnöki Hivatal nemzetpolitikai főosztályának igazgatója az anyaország oktatásra vonatkozó támogatási politikáját ismerteti, majd a határon túli felsőoktatási intézmények kerekasztal-beszélgetésére kerül sor.
Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.
Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.
Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.
A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.
Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.
Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.