Hirdetés

Nyaraló pályázatból

Nagyobb menedékházat építene a Bolyai Farkas Gimnázium. Tavasszal elkezdődik a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium tanulmányi házának építése a Hargita megyei Borzonton – jelentette be tegnap Bálint István iskolaigazgató.

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2008. január 29., 00:002008. január 29., 00:00

Mint elmondta, a rendelkezésükre álló pénzösszeg lehetõvé teszi, hogy nekivágjanak az építkezésnek, és elkészítsék az épület alapját. A Gyergyói-medencébe tervezett tanulmányi ház ügye közel három évvel ezelõtt kezdõdött, amikor az OTP Fáy András Alapítvány pályázatot hirdetett középiskolások számára. Ennek célja az volt, hogy olyan üzleti terv szülessen, amely „jövõt megalapozó, kreatív és takarékos\". Virtuálisan 5 millió forint állt a benevezõk rendelkezésére, amelyet a pályázók az üzlet beindításához használhattak fel. A díjátadásra 2005 júliusában, Budapesten került sor. A bolyaisokat két meglepetés érte: kiderült, hogy Idõutazás a Székelyföldön címet viselõ turisztikai pályázatukkal elsõk lettek, és a fõdíj átvétele után a csapat tagjaival és vezetõivel közölték, hogy a virtuális 5 millió forint valójában is létezik, és a marosvásárhelyi iskolát illeti. A felek két évvel ezelõtt, Marosvásárhelyen írták alá a szerzõdést. Az akkori tervek szerint a nyaralónak már el kellett volna készülnie. Azóta viszont csak a 29 áras, borzonti telket sikerült megszerezni a területet adományozó gyergyóalfalusi önkormányzat jóvoltából. A bolyaisok idõközben úgy határoztak, hogy az intézménynek többre van szüksége, mint egy fából épült, legfeljebb húsz személy befogadására alkalmas nyaralóra. Az 5 millió forint ugyanis csak ennyire lett volna elég. „Az iskola vezetõségével abban állapodtunk meg, hogy a Bolyai sokkal többet igényel és érdemel, mint egy faház – vázolta a helyzetet Gáll János építész, aki ingyen vállalta a tervek elkészítését. – Így született az ötven személy befogadására alkalmas, konferenciateremmel ellátott, multifunkcionális épület gondolata. Ehhez viszont az OTP adománya nem elegendõ, további pénzforrások után kell nézni\". Amint Bálint István elmondta, néhány kanadai magyar szervezettõl és magánszemélytõl kaptak azóta adományként kisebb pénzösszegeket.

Az iskolaigazgató szerint a bank vezetõsége megértéssel fogadta az eredeti elképzelés fejlesztését. „Az OTP varról biztosított, hogy a pénz bármikor a rendelkezésünkre áll. Sõt, nem zárkózott el a további támogatástól sem. Szintén pozitív hozzáállást tapasztaltam a kanadai magyarok részérõl is, akik között személyesen népszerûsíthettem iskolánk ügyét. A Kárpát-medencei Bolyai nevet viselõ tanintézményekre is számíthatunk\" – nyilatkozta Bálint. Az iskola vezetõsége viszont európai uniós pályázatokban és az adakozó vállalkozókban bízik a leginkább. Amint a nyertes csapat tanára, Borsos Szabolcs fogalmazott, egy téglától felfele bármilyen segítséget szívesen vesznek. Az igazgató úgy döntött, hogy nyaralási lehetõséggel ajándékozza meg mindazokat, akik hozzájárulnak a tanulmányi ház mielõbbi elkészítéséhez.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Hirdetés
Hirdetés