
Nincs kapacitás. A magánlaborokat nem lehet kötelezni a vasárnapi tesztelésre
Fotó: Erdély Bálint Előd
Kovászna megyében egymást követő két hétfőn jelentettek nulla koronavírus-fertőzést, miközben az országban meghaladta a négyezret a pozitív teszteredmények száma. A Kovászna megyei prefektúra a hétfői jelentéseiben nem pontosította, hogy azért nem mutattak ki egyetlen fertőzést sem, mert vasárnap nem végeztek teszteket.
2020. november 06., 09:022020. november 06., 09:02
A lapunk által megszólaltatott szakértők szerint az egynapos kiesés nem befolyásolja számottevően a 14 napra számolt eredményt. Ugyanakkor nyilatkozóink egyetértettek abban, hogy sokkal több tesztet kellene végezni, ám erre nincs sem laboratóriumi kapacitás, sem a minták levételére elegendő szakember.
A székelyföldi megyében a sepsiszentgyörgyi kórház és két magánlaboratórium végez koronavírus PCR-teszteket, egyik sem dolgozik vasárnap. Iulian Todor prefektus a sajtónak úgy nyilatkozott, vasárnap kérés sincs, hiszen a háziorvosok küldik a betegeket tesztre, és ők sem rendelnek vasárnap. A kormánymegbízott arra is kitért,
de elrendelte, hogy a közegészségügyi igazgatóság és a kórház úgy szervezze meg a tevékenységét, hogy sürgősség esetén vasárnap is teszteljenek.
Rosu Mátyás, a kórház orvos igazgatója szerdán sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a kórházi laboratórium heti hat napon működik, meglátása szerint a prefektúrának kellene világosan kommunikálnia, hiszen ők is érzik a bizalmi válságot.
András-Nagy Róbert kórházigazgató közben arról számolt be, hogy
„Vasárnap nem működik a laboratórium, mert nincs humánerőforrás, hogy ezt megoldjuk” – húzta alá az egészségügyi intézmény vezetője, aki szerint a tesztelések módszertanán kellene változtatni, hogy valóban hatékony legyen a szűrés. Mint rámutatott: időszakonként újra kellene tesztelni azoknak a szakmáknak a képviselőit, amelyekben nagy a fertőzés és a terjesztés kockázata, ilyenek például a háziorvosok, a pedagógusok, a bolti eladók vagy a pincérek.
„A vasárnapi kiesés nem befolyásolja a 14 napos incidenciát” – szögezte le ugyanakkor megkeresésünkre Fejér Szilárd, a Pro Vitam diagnosztikai központ kutatója. Mint részletezte,
hiszen ha elszabadul a járvány, egyre több a tünetes beteg, akiket le kell tesztelni, akkor megemelkedik az incidencia, és be kell vezetni a korlátozásokat.
A kutató különben nem tartja hátrányos megkülönböztetésnek, hogy azokban a megyékben, ahol sokat tesztelnek, korábban bevezetik a szigorító intézkedéseket.
– hangsúlyozta a kutató. Kifejtette, ők a diagnosztikai központban a közegészségügyi igazgatóságtól kapják a tesztek egy részét, azokat a kontaktokat tesztelik, akiknek tüneteik vannak, nekik a háziorvosnál kell jelentkezniük. Ugyanakkor végzik a veszélyeztetett csoportok – gyerekotthonok, öregotthonok lakóinak, alkalmazottainak – rendszeres szűrését. Viszont egyre többen jelentkeznek olyanok, akiknek tüneteik vannak, ezért kifizetik a tesztet. A nyár folyamán a betegek többsége otthon maradt, és teszt nélkül átvészelte a kórt, most már egyre többen kérik, kifizetik a tesztet, hogy tudják hányadán állnak.
Fotó: Kocsis B. János
Fejér Szilárd arra is kitért, hogy a romániai laboratóriumok többsége teljes kapacitását kihasználva dolgozik, Kovászna megyében például 85 százalékon. Meglátása szerint azonban
Ugyanakkor a laboratóriumok hiába növelnék a kapacitást, ha nincs elég szakember, aki levegye a mintákat. Háromszéken például egyetlen mentőautó járja a megyét, hogy a lakhelyi elkülönítésben lévőktől begyűjtse a tesztmintákat. A szakértő úgy látja, elszabadult a járvány, különösen aggasztó a pozitív eredmények 20–30 százalékos aránya, és elmondása szerint olyan eset is előfordult, hogy a közegészségügyi igazgatóság által küldött összes minta pozitív lett.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
A kolozsvári önkormányzat lakhatási programja körüli vitát kivitték az utcára: egy nacionalista román szervezet szombaton tüntetést szervezett a Széchenyi téren, tiltakozva a Pataréten élő családok városi negyedekbe való áthelyezése ellen.
1 hozzászólás