
A nagyáruházakba folyamatosan érkeznek a szállítmányok, de néhány termék így is hamar elfogy
Fotó: Rostás Szabolcs
Egyelőre a kis élelmiszerboltok és a nagy kereskedelmi láncok egyaránt sikeresen megbirkóznak a koronavírus-járvány okozta gondokkal. Sehol nincs élelmiszerhiány, azonban az árak folyamatosan növekednek. Van olyan üzletlánc, amely önszorgalomból fagyasztotta be termékeinek kiskereskedelmi árát, a legnagyobb árdrágulást azonban a falusi boltok vásárlói tapasztalják.
2020. április 06., 11:222020. április 06., 11:22
2020. április 06., 12:482020. április 06., 12:48
Az élelmiszer-kereskedelem azon kevés gazdasági ágazatok közé tartozik, amelyet nem befolyásol negatívan a koronavírus-járvány. A nagyáruházak mindenhol igyekeznek hatékony választ adni a védekezés és a folyamatos áruellátás terén, sőt többé-kevésbé az áraikat is megőrizték. Ezzel szemben sok apró élelmiszerüzletben látványosan megemelkedtek az árak, esetenként több mint húsz százalékkal is drágábban vásárolhatunk alapélelmiszereket. Ezt a trendet könnyű számba venni a nagyvárosok bevásárlóközpontjai és a várostól távolabb fekvő falvak üzleteinek választéka között.
A zömében elszegényedő, kispénzű nyugdíjasokból álló falusi településeket sokkal jobban sújtja az alapélelmiszerek áremelkedése, mint a városi vásárlókat. A jelenséget súlyosbítja, hogy a kijárási tilalmat szabályozó 3. számú katonai rendelet nem határozza meg ugyan, hogy élelmiszer-beszerzés céljából mekkora távolságot tehet meg az ember, de tapasztalataink szerint ezt sok rendőr úgy értelmezi, hogy a településen található élelmiszerboltig lehet elmenni. Tehát
ha ellenőrzéskor nem tudja elfogadhatóan megindokolni, miért a harmadik településre megy élelmiszerért.
A Kolozsvártól húsz kilométerre fekvő, mintegy ezer lélekszámú Magyarfenesen három élelmiszerbolt üzemel, viszonylag közel egymáshoz. A három üzlet közül az Asztalos Éva által fenntartott boltban a legkisebbek az árak, de ezek is magasabbak, mintha az ember egy kolozsvári nagyáruházban vásárolna. A boltos asszony lapunknak elmondta, hogy a legtöbb élelmiszer legalább húsz százalékkal drágult az elmúlt hetekben.
A falusi kis üzleteket eddig jobbára a nagybani élelmiszer-forgalmazó cégek látták el áruval, tehát a boltos, ha nem akart, eddig ki sem kellett mozduljon a faluból, mert mindent helybe hoztak. Az utóbbi hetekben azonban egyre több nagybani forgalmazó visszafogta tevékenységét, kevesebb kocsival és emberrel dolgozik, így a falusi boltok tulajdonosainak egyre többször kell bemenniük Kolozsvárra áruért.
– magyarázza Asztalos Éva.
A boltosok arra törekszenek, hogy mindenképpen ellássák üzletüket, így nem alakul ki élelmiszerhiány. A búzaliszt és az élesztő kivételt jelent, mert ezek fogynak el leghamarabb, és több napot is várni kell, amíg az újabb szállítmányok megérkeznek.
A krumpli példátlanul magas, kilónkénti négy lej körüli ára Kalotaszegen is arra készteti az embereket, hogy egyre többen megdolgozzák földjeiket. Sok székelyföldi kereskedő vagy termelő járja ezekben a napokban vető- és étkezési krumplival a Kolozs megyei falvakat is, egyre többen vásárolnak zsákszámra burgonyát.
Románia legnagyobb élelmiszer-forgalmazó üzletlánca, a Kaufland nagyon komolyan kezeli a koronavírus-járvány okozta kihívásokat – nyilatkozta lapunknak az áruházlánc PR-menedzsere, Loredana Marilena Samoilă. Az alkalmazottak többrétű kiképzésen vettek részt. Az ügyfelekkel közvetlen kapcsolatban lévő áruházi pénztárosokat üvegablak választja el a vásárlóktól, az alkalmazottaknak védőfelszerelést biztosítanak, külön csapat pedig a folyamatos fertőtlenítéssel foglalkozik.
Országos szinten a Kaufland 1,6 millió eurós fizetéskiegészítéssel honorálja az „első vonalban” dolgozó munkavállalóit. Samoilă szerint ez azt jelenti, hogy azok az alkalmazottak, akik állandó kapcsolatban vannak a vásárlókkal, erre az időszakra jelentős fizetéskiegészítést kapnak. „Azzal is segítjük alkalmazottainkat, hogy akik a kötelező munkaidő feletti pluszórákat vállalnak, ennek ellenértékét azonnal fizetjük. A várandós anyukák, illetve a 65 év fölötti munkavállalóink fizetett szabadságra mehetnek” – fogalmazott a Krónikának az üzletlánc PR-vezetője.
A szakember szerint nincsenek fennakadások az élelmiszer-ellátásban: logisztikai raktáraikban folyamatosan érkeznek a leszerződött szállítmányok a hazai és a külföldi beszállítóktól. „Minden beszállítónkkal és a hatóságokkal is állandó kapcsolatban vagyunk. Arra törekszünk, hogy az üzletlánc választéka semmiben ne szenvedjen hiányt. Ez, a mostani időszakban sokkal több munkába és nagyobb erőfeszítésbe kerül” – fogalmazott lapunknak Loredana Marilena Samoilă. A cég romániai vezetőtanácsi tagja azt is elmondta lapunknak, hogy 65 év fölötti vásárlóinak és a mozgássérült embereknek 14 romániai nagyvárosban – többek között Temesváron, Aradon, Nagyszebenben, Brassóban, Kolozsváron, Nagyváradon – 250 terméküket szállítják ingyenesen házhoz. Egy megrendeléskor legtöbb húszféle élelmiszert lehet házhoz rendelni, és a gépkocsivezetőnek készpénzben kifizetni.
Az üzlet honlapján fellelhető telefonszámot két alkalommal is megpróbáltuk hívni, de sikertelenül. Húszpercnyi várakozás után sem vették fel a rendelést, a robot jelzett, hogy a rendszer túlzsúfolt.
Ezekben a napokban az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) ellenőrei is gyakran látogatják a nagyáruházakat és a kisebb élelmiszerboltokat. Sajtóközleményük szerint országszerte ellenőrzik, hogy a katonai rendeletek értelmében az üzletek mennyire tartják be azt az előírást, hogy naponta 11 és 13 óra között elsősorban a 65 év fölöttiek vásárolhatnak. Arról is tájékoztatnak, hogy
A fogyasztóvédelem szerint a Metro áruházakban a legszigorúbb a belépés, itt ugyanis ellenőrzik az ügyfelek testhőmérsékletét: akinek hőemelkedése vagy láza van, azt eltanácsolják a vásárlástól. A kiskereskedők tapasztalata szerint is a Metro áruházakba a legnehezebb bejutni, esetenként többórás a várakozási idő: egy alkalommal csak pár személyt engednek be, a vásárlók bent tartózkodása pedig jóval hosszabb, mint a többi nagyáruházban.
A fogyasztóvédelmi hatóság közleménye szerint az elmúlt héten a Metro, Selgros, Carrefour, Kaufland, Lidl és a Mega Image üzleteiben végzett országos ellenőrzések azt igazolják, hogy valamennyi áruházlánc szigorúan betartja a biztonsági előírásokat, az ellenőrök sehol nem találkoztak nagyobb rendellenességgel.
A Carrefour francia üzletlánc a romániai piacon elsőként döntötte el, hogy március 25. és április 19. között befagyasztja mintegy 500 élelmiszeripari termékének árát. Beszállítóival egyeztetve úgy döntött, hogy amelyik élelmiszernek mégis növekszik az ára, azt az áruházlánc saját árrésének csökkentésével egyensúlyozza. Julien Oet, a Carrefour romániai kereskedelmi és ellátási igazgatója a cég honlapján lépésüket más üzletlánc számára is ajánlja. Úgy ítéli meg, hogy
Mint ismeretes, a bukaresti szenátus március 31-én megszavazta azt a törvénytervezetet, amely az orvosságok és alapélelmiszerek esetében szabályozza a termékek eladási árát. Döntő házként a tervezetről a képviselőháznak is szavaznia kell, a kormány nem támogatja a kezdeményezést. Adrian Oros mezőgazdasági miniszter szerint ez élelmiszerhiányhoz és a feketegazdaság növekedéséhez vezethet. A szociáldemokrata törvényhozók azt szeretnék, hogy a szükségállapot kihirdetése utáni 90 napban az élelmiszerek termelői árát maximum 10 százalékos kereskedelmi árréssel lehessen terhelni.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!