A Szentkatolnához tartozó kis település elemi iskolája és óvodája Kézdimárkosfalva nagy szülöttjének nevét vette fel. A rendezvényt Tusa Levente polgármester nyitotta meg, aki elmondta: folytatni kívánja azt a szokást, hogy a falunapokat minden évben egy-egy maradandó eseménnyel tegyék emlékezetessé. A névadón felszólaltak a falu egykori és jelenlegi pedagógusai, valamint Tamás Endre Ottó református lelkész is, majd Jánó Mihály művészettörténész méltatta Barabás Miklós életútját. Jánó egy Barabás-önarckép reprodukcióját adományozta az iskolának azzal a kéréssel, hogy az ne az igazgatói irodát, hanem annak az osztálynak a falát díszítse, amelyben a legjobb diák tanul. Az ünnepség alkalmával került fel az iskola folyosójának falára a Vetró András által készített Barabás Miklós plakett is. A falunapok legnagyobb érdeklődésre számot tartó koncertje a Svédországban élő Tamás Gáboré volt, aki mintegy kétezres tömeg előtt énekelte el a felső-háromszékiek körében népszerű slágereit. Vasárnap délben monumentális székely kaput avattak Márkosfalva határában: a közel 12 méter hosszú és több mint öt méter magas kaput a torjai Pethő Sándor készítette.
Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.
Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.
Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.
A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.
Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.
Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.