2011. július 14., 07:352011. július 14., 07:35
„Eleinte nagyon komoly erőfeszítéseket kellett tennünk azért, hogy a lakosságot meggyőzzük a program értelméről, hasznosságáról, mostanra azonban egyre többen igénylik” – idézte fel a Krónika megkeresésére Antal Attila alpolgármester. Az első tömbházat 2007-ben sikerült hőszigetelni, ami magába foglalja a nyílászárók cseréjét, a tető szigetelését és a tömbház teljes újrafestését is. Az elöljáró kifejtette, a programot nem kizárólag rehabilitációként fogták fel, hanem a tömbházak arculatát is szerették volna helyreállítani, ezért felkérték a városban tevékenykedő építészeket, hogy készítsenek homlokzati színezési koncepciókat a különböző tömbházakra. „Ma már jól látható, hogy majdnem minden esetben jól sikerült a színezés, külön öröm számunkra, hogy az építészcsoport ezzel a szakma elismerését is kivívta, hiszen erről a felújításról építészeti szaklapok is referáltak” – mesélte az alpolgármester.
2007 óta 26 tömbházat sikerült hőszigetelni. Antal Attila kifejtette, 2008-tól igazán beindult a szekér, ugyanis a kormány az önrészét egyharmadról 50 százalékra emelte, és ez még vonzóbbá tette a programot mind a lakosság, mind az önkormányzat számára. Ennek következtében 33 százalék helyett az önkormányzatnak 30, míg a lakosságnak a munkálatok csupán 20 százalékot kell állnia. A lakóknak mintegy 2000 lejt kell fizetniük, ami az alpolgármester becslései szerint majdnem megegyezik azzal az összeggel, amit csupán a nyílászárók cseréje jelentene. „Ahol már kicserélték az ablakokat, ott beszámítják az árba, természetesen abban az esetben, ha beleillik az arculatba” – magyarázta Antal Attila, hozzátéve, külön örömnek számít, hogy sikerült egyezségre jutniuk a tömbházak földszinti részein kialakított üzletek tulajdonosaival is, így a korábbi kaotikus reklámtáblák, kirakatok arculatát harmonizálták a tömbházakéval.
Az önkormányzat mindenképp sikeresnek ítéli meg a hőszigetelési programot, ezért újabb jelentkezési lehetőséget hirdettek meg. Hogy mennyi időbe telik, amíg a kivitelezés elkezdődhet, arról nincs pontos információ, azonban Antal Attila úgy véli, akik idén benyújtják papírjaikat, akár már jövőre számíthatnak arra, hogy megújul tömbházuk.
„Jelenleg 26 tömbházon dolgoznak a munkások, és reméljük, hogy még sok másiknál sikerül hamarosan elkezdeni a munkát” – bizakodik az alpolgármester. Négy környékbeli cég végzi a munkát, ezáltal a program munkaerő-foglalkoztatás szempontjából is hasznos a régióban. Az idénre leszerződött munkálatok értéke 10 millió lej, amelyből 5 milliót a kormány finanszíroz, 3 milliót a város,
2 milliót pedig a lakók fizetnek ki.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!