Mint azt tegnapi lapszámunkban feltártuk, a statisztikai intézet illetékeseinek téves tájékoztatása nyomán fennáll a veszélye, hogy a polgárok jelentős része nem nyilatkozhat majd közvetlen hozzátartozója nemzetiségéről, anyanyelvéről és vallásáról utóbbiak távollétében. Holott mindez ellentmond az 1502/2-es számú kormányhatározat 2. cikkelyének, valamint a Népszámlálási személyzet tankönyve vonatkozó passzusának, miszerint az ideiglenesen hiányzó személyek esetében a háztartás jelen levő tagjai által bejelentett etnikai hovatartozást kell beírni.
A félretájékoztatásban ludas felkészítő személyzet rendeletértelmezése azért is érthetetlen, mivel az október 20. és 31. között tartandó adatgyűjtés során a családok valamennyi tagja biztosan nem fog otthon tartózkodni a számlálóbiztosok látogatása idején. Kelemen Hunor felkérte a kormányfőt, minél hamarabb történjen meg a hibák és téves információk korrigálása. A szövetségi elnök ugyanakkor levélben fordult Traian Igaş belügyminiszterhez és Vergil Voineaguhoz, az Országos Statisztikai Intézet elnökéhez, akiket szintén tájékoztatott a történtekről, felhívva a figyelmet, hogy ez az utasítás egyértelműen ellentmond azoknak a módszertani elveknek, amelyeket a népszámlálási bizottság – vagyis a kormány – elfogadott. „Egy ilyen félretájékoztatás súlyosan károsítja a népszámlálási folyamat egészét, esetenként pedig a nemzetiségi együttélés egyensúlyát is” – szögezte le levelében Kelemen, elfogadhatatlannak tartva, hogy a más nemzetiségűeket hátrányos megkülönböztetésben részesítsék a hatóságok. Eközben Codrea Pop, a kolozsvári regionális statisztikai igazgatóság vezetője tegnap lapunknak cáfolta, hogy beosztottai úgy tájékoztatták a számlálóbiztosokat, miszerint a lakosok nem nyilatkozhatnak közvetlen hozzátartozójuk etnokulturális jellemzőiről. „Ilyen nem történt, aki hasonlót állít, az félreértette az elhangzottakat. Higgye el, nálunk nem fordulhatott elő ilyen félretájékoztatás, ez már a negyedik népszámlálás, amit levezénylek Kolozsváron.
A családtagok nemcsak az adatgyűjtés idején hiányzó, hanem a 12 hónapnál kevesebb ideje külföldön tartózkodó hozzátartozójuk nemzetiségéről is nyilatkozhatnak, így szerepel a módszertanban” – szögezte le a Krónikának Codrea Pop, amikor szembesítettük egy kincses városi cenzor lapunknak adott nyilatkozatával. Eközben a Székely Nemzeti Tanács közleményben szólít fel arra, hogy a székelyek is vallják magukat magyarnak a népszámláláson. Izsák Balázs elnök szerint a székelységnek pontosan meg kell értenie, miért jelenik meg külön nemzetiségként a romániai népszámlálás során a székely: a román nacionalisták ily módon törölnék a térképről az egy tömbben élő magyar közösséget. A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház szintén közleményben hívja fel hívei figyelmét, hogy a cenzus során az evanghelică-lutherană (Biserica Evanghelică Lutherană din România) megnevezést használják felekezetük megvallásakor. A népszámlálás lebonyolításában egyébként akadályt jelenthet, hogy több tucat pedagógus mondja vissza a számlálóbiztosi megbízatást.
György Ervin Kovászna megyei prefektus szerint a tanárok azért visszakoznak, mert bár a népszámlálásra vonatkozó 2009/1502-es kormányhatározat 10-es cikkelye kimondja, hogy a biztosok mentesülnek a munkahelyi szolgálatvégzés alól, és megkapják a teljes bérüket, a tanügyminisztérium bejelentette, hogy a tanerőknek a népszámlálás alatt is meg kell tartaniuk óráikat. A cenzus ideje alatt csak az óvodások és elemisták kapnak egyhetes vakációt.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.