Hirdetés

Népes a szatmári lista

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Bűnvádi eljárás indult Szabó István megyei tanácselnök és Riedl Rudolf alprefektus ellen. Hivatali visszaéléssel gyanúsítja az ügyészség korrupcióellenes ügyosztálya (DNA) Szabó Istvánt, a Szatmár Megyei Tanács elnökét (jobbra) és Riedl Rudolf Szatmár megyei alprefektust (balra). Amint a DNA szóvivője, Livia Sãplãcan lapunknak elmondta, Szabó és Riedl ellen bűnvádi eljárást indítottak, a gyanúsítottakkal ismertették az ügyészségi dosszié tartalmát.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

2007. május 10., 00:002007. május 10., 00:00

A szóvivő sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta az Evenimentul zilei című napilap értesülését, mely szerint Erdei-Doloczki István képviselő és a kormányfőtitkárság államtitkára, Cseke Attila ellen is bűnvádi eljárás in dult. Az Evenimentul úgy tudta, hogy az említett RMDSZ-es kötődésű tisztségviselőket azzal gyanúsítják, hogy et nikai és politikai alapon osztottak közpénzeket Szatmár megyei önkormányzatoknak és cégeknek. A bukaresti na pilap azt is tudni véli, hogy a szatmári ügyet vizsgáló ügyész Doru Þuluºnak a beosztottja, aki a Markó Béla által tavaly kapott feltűnően magas szerzői jogdíj ügyében is vizsgálódott. Amint tegnapi lapszámunkban megírtuk, az igazságügy-miniszter kedden Þuluº felmentését kezdeményezte.

Szabó Istvánt tegnap nem sikerült elérnünk. A tanácselnök pénteki ügyészségi kihallgatása után lapunknak elmondta, csak azután válaszol az üggyel kapcsolatos újságírói kérdésekre, ha a vizsgálat lezárult. Azt is hozzátette, az ügyészségnek az a feladata, hogy időről időre ellenőrizzen bizonyos információkat. Nem tért ki viszont az újságírói kérdések elől Riedl Rudolf alprefektus. Megjegyezte, nem egészen érti, miért folytatnak ellene is bűnügyi vizsgálatot, hiszen az ő tisztségéhez semmilyen pénzelosztói feladat nem tartozik. „Valószínű, az a fő bűnöm, hogy Szabó István barátja vagyok. Minden bizonnyal innen fúj a szél” – magyarázta Riedl. Hozzátette, a pénteki ügyészségi meghallgatáson azzal gyanúsították, hogy az ő segédletével osztotta Szabó István etnikai és politikai alapon a közpénzeket. „Nemcsak mi szerepelünk ebben az ügyben; hosszú a névsor. De úgy látszik, nincs nálunk fényesebb név, tehát mi is kellettünk a képbe” – fakadt ki Riedl. Kérdésünkre, hogy kik szerepelnek még az említett dossziéban, csak annyit mondott: „Gondolom, a DNA majd a megfelelő időben bejelenti”.

Az alprefektus egyetlen példát sem tudott mondani arra, hogy voltaképpen melyek is a kifogásolt pénzátutalások. Hozzátette azonban, hogy a kormány tartalékalapjából lehívott pénzekről van szó. Elmagyarázta, a törvény lehetőséget ad arra, hogy különböző helyi kiadásokra a tartalékalapból kérjenek pénzt az önkormányzatok. E kérések dossziéit a megyei tanácsnak kell összeállítani, de a prefektúrának is láttamoznia kell. „A kéréseket tőlünk a prefektus írta alá, a pénzátutalásokról pedig a kormány határozott – magyarázta Riedl. – Én nem tartom magam érintettnek.” Az alprefektus úgy vélte, meglehetősen nehéz dolga lesz az ügyésznek, aki majd az ő vélt törvényszegéseinek a bizonyításába kezd.

A szatmári vizsgálatra utalt Markó Béla RMDSZ-elnök is a keddi sajtótájékoztatóján. Markó úgy vélte, azért folyik vizsgálat a tisztségviselők ellen, mert parlamenti mandátumuk nyújtotta lehetőségeikkel élve, közösségük számára kívántak támogatást szerezni a költségvetésből. „Ilyen körülmények között akár az is bűnténynek minősülhet, hogy az RMDSZ az észak-erdélyi autópálya építése vagy Erdély infrastrukturális fejlesztése érdekében próbált befolyással lenni partnereire” – jelentette ki Markó Béla.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
2026. április 24., péntek

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is

Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót

Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót
2026. április 24., péntek

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon
2026. április 24., péntek

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma

Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma
Hirdetés
Hirdetés