
Fotó: Gömör Tamás/írdalá.hu
Folytatódhat szombaton a nemzeti régiókért elindított európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése – mondta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2020. július 17., 10:442020. július 17., 10:44
Izsák Balázs közölte: szombaton ismét élesítik az online felületet, így a kezdeményezést az Európai Unió minden tagállamából aláírhatják. Ugyanakkor önkénteseik is elindulnak az ívekkel, így aki még nem támogatta a kezdeményezést, az elkövetkező három és fél hónapban megteheti – tette hozzá.
Hangsúlyozta, a kezdeményezés sikere nagymértékben attól függ, hogy mekkora lesz az európai legitimitása, mennyien támogatják.
– hívta fel a figyelmet Izsák Balázs.
Kitért arra is, hogy a polgári kezdeményezések nem váltak túlságosan népszerűvé az unióban az elmúlt időszakban. Nyolc év alatt 74 polgári kezdeményezésből mindössze hatnak sikerült összegyűjteni a szükséges egymillió aláírást.
Ez azt jelenti, nem sikerült az uniónak az a célja, hogy hozzáférhetővé kell tenni az európai ügyek megoldását – a közvetlen demokrácia eszközeivel – a polgárok számára – jelentette ki.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!