
Összejöhet. Észtországban, Lettországban, Litvániában, Szlovéniában és Belgiumban is meglehet a szükséges aláírás.
Fotó: Gömör Tamás/írdalá.hu
Egy hét múlva, november 7-én lejár a nemzeti régiók európai uniós védelméért zajló aláírásgyűjtési akció – hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
2020. október 31., 20:522020. október 31., 20:52
2020. október 31., 20:542020. október 31., 20:54
Pesty László, a Székely Nemzeti Tanács által indított kezdeményezés kampányfőnöke elmondta, négy országban további aláírásokra van szükség, de szerinte november 7-ig összejöhet ezekben is a szükséges mennyiség.
Hozzátette, két héttel ezelőtt
Ugyanakkor Észtországban, Lettországban, Litvániában, Szlovéniában és Belgiumban is meglehet a szükséges aláírás.
Elmondta azt is, az egymillió aláírás csak Erdélyben és Magyarországon már összejött, de
Az aláírásgyűjtés tavaly május 7-én indult; a koronavírus-járványra tekintettel hat hónappal, november 7-ig meghosszabbították az aláírásgyűjtési időszakot azon kezdeményezések esetében, amelyek március 11-én már folyamatban voltak.
Az európai polgári kezdeményezés jogintézménye lehetővé teszi, hogy az Európai Unió állampolgárai közvetlenül felkérjék az Európai Bizottságot, terjesszen elő jogalkotási javaslatot a hatáskörébe tartozó területen. A polgári kezdeményezést a 27 uniós tagország közül legalább hétből származó, legkevesebb 1 millió uniós polgárnak kell aláírásával támogatnia. A hét tagállam mindegyikében össze kell gyűjteni az adott országra vonatkozó minimálisan szükséges számú aláírást.
Egy Temes megyei, jogosítvánnyal nem rendelkező férfi alkoholt fogyasztott, majd be nem jegyzett traktor volánja mögé ülve négy parkoló autónak ütközött neki Temeskenéz községben.
A Szatmári Római Katolikus Egyházmegyének a Schönberger Jenő püspök által aláírt karácsonyi pásztorlevele
Pál József Csaba temesvári római katolikus megyés püspök karácsonyi pásztorlevele
Sok dolguk akadt karácsony idején is az erdélyi rendőr-főkapitányságok munkatársainak: több közlekedési baleset kapcsán derült ki ugyanis, hogy a gépkocsivezetők alkoholos befolyásoltság alatt ültek a volán mögé.
A kolozsvári önkormányzat december közepén döntött a város egyik legismertebb gyalogoshídja, az Erzsébet híd teljes körű felújításáról.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és Kerekes László segédpüspök karácsonyi pásztorlevele
Az erős szél miatt narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki Hunyad és Krassó-Szörény megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
szóljon hozzá!