2011. november 21., 06:212011. november 21., 06:21
A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-nek arra a kérdésére, miszerint lát-e esélyt a romániai magyarság különböző szervezetei közötti összefogásra a jövő évi romániai választásokon, úgy fogalmazott: az erdélyi magyaroknak kell eldönteniük, hogy milyen keretek között vesznek részt a jövő évi választásokon. Felhívta a figyelmet arra, hogy az erdélyi magyarság számaránya „nagyon közel van a bejutási küszöbhöz”, ezért ha egy ilyen közösség hallatni akarja hangját a politikában, be kell kerülnie a román parlamentbe. „Ezt a célt nem lehet félvállról venni, nem lehet másodlagosnak tekinteni, ezért bízom abban, hogy az erdélyi magyar politika meg fogja találni az együttműködésnek és az egységnek a megfelelő formáját” – hangsúlyozta a háromnapos erdélyi magánlátogatáson tartózkodó fideszes politikus.
Németh Zsolt csütörtökön este a Kolozs megyei Székre látogatott, abból az ünnepélyes alkalomból, hogy aznap mintegy félszáz széki magyar vette fel a magyar állampolgárságot. Beszédében a „magyarnak lenni jó” szlogent elemezte, kifejtve, a népszámláláskor is használt jelmondat azért nem közhelyes, mert korábban mindig voltak nagyhatalmak, amelyek kitelepítésekkel, sortűzzel, bozgorozással, diszkriminációval éreztették: van ára annak, ha az ember magyar. Emlékeztetett a székiek tatárjáráskor tett fogadalmára, miszerint ezután csak ünneplőbe járnak. Szék a magyar megmaradás egyik példája, az egész nemzetnek erre a hozzáállásra lenne szüksége, hangsúlyozta Németh Zsolt, aki egy széki szalmakalapot és egy kék színű mellényt kapott ajándékba a Kolozs megyei településen. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezte ünnepségen Toró T. Tibor ügyvezető elnök a gazdasági felemelkedés fontosságáról szólva kifejtette, a székieknek az egészségügyi turizmus lehet a fő ütőkártyája.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.