Nem gyógyszerhiány okozta a nő halálát

•  Fotó: Gödri Alpár Béla

Fotó: Gödri Alpár Béla

Szatmárnémeti – Politikai klikkháborút sejt a Szatmárnémetiben császármetszés után elhunyt nő halálának kapcsán kipattant botrány mögött dr. György Ágoston, a Szatmár megyei közegészségügyi hatóság vezetője.

2007. június 08., 00:002007. június 08., 00:00

„Ez a cirkusz nem hiányzott a megyei kórháznak – jelentette ki az igazgató. – Az eset kapcsán valószínűleg megszüntetnek majd részlegeket az intézményben, és az emberek sem mernek majd hozzánk fordulni. Szerintem a politikusoknak és a sajtónak nem egy fiatal nő halálán kellene csámcsogniuk.” Amint arról már hírt adtunk, múlt héten, három nappal azután, hogy császármetszéssel egy egészséges gyereket hozott a világra, tüdőembóliában elhunyt a 24 éves Szabó Amália Mónika. Sajtóértesülések szerint a tragédia egyik oka az lehetett, hogy a gyógyszerhiánnyal küzdő megyei kórház készletében nem volt véralvadásgátló gyógyszer. Az asszony férje feljelentette az intézmény vezetőségét, illetve a szülészeti-nőgyógyászati osztály dolgozóit az orvosi kamaránál, valamint az ügyészségen, ugyanis szerinte nem törődtek eléggé a feleségével, aki több ízben is jelezte, rosszul érzi magát.

Eugen Nicolãescu egészségügyi miniszter Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnök szerdai felszólítása nyomán úgy nyilatkozott, csütörtökön egy bukaresti különbizottság vizsgálja ki a szatmárnémeti esetet, ugyanis a megyei közegészségügyi hatóság jelentését hiányosnak találták. Dr. György Ágoston szerint a bizottság csütörtökön nem járt a városban, és a bejelentést a miniszter „már megszokott blöffjei” egyikének tartja. Véleménye szerint Nicolãescu nem is olvasta végig a 11 oldalas jelentést, amelyet elküldtek az esetről. A dokumentumban egyebek között kifejtették, hogy a kórházban igenis volt abban az időszakban heparin, tehát nem állhatott gyógyszerhiány a történtek hátterében. „Hogy valóban orvosi műhiba okozta-e a nő halálát, azt az orvosi kamara feladata eldönteni. Arra viszont még nem volt példa, hogy heparin ne legyen a kórház patikájában, ugyanis ez a hallássérültek gyógyszere is” – mondta az igazgató.

Az asszonyt kezelő szülész, dr. Mircea Dragoº szerint a tüdőembólia olyan komplikáció, amely bármely sebészeti beavatkozás nyomán felléphet, viszont Szabó Amália Mónika esetében nem feltételezték, hogy embóliaveszély forog fenn, ugyanis a nőnek nem voltak visszerei. Az orvos egyébként azt állítja, hogy az asszony a lehető legjobb ellátásban részesült a kórházban. A feltételezett orvosi műhiba esetében a Szatmár Megyei Orvosi Kamara hivatott kimondani a végszót, a jelenleg folyó vizsgálatok eredményeinek tükrében — hacsak a fővárosi bizottság át nem veszi az ügyet.

B. K.

Arad: per indulhat három orvos ellen

Megfeddte, figyelmeztette, illetve megrótta az aradi orvosi kamara azt a három helyi orvost, akik február közepén rossz diagnózist állapítottak meg egy 12 éves fiúnál, aki végül belehalt a vakbélgyulladásba. A kisfiú szülei nem elégedettek a kamara döntésével, súlyosabb büntetésre számítottak, így nem hagyják annyiban az ügyet. Mint állítják, pert kezdeményeznek a három orvos ellen, akiket gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak. Az ötödikes kisfiú februárban alhasi fájdalmakra panaszkodott, és a három orvos közül egyiknek sem tűnt fel, hogy a gyermek vakbélgyulladásban szenved. A családi orvos epekrízist diagnosztizált, s a szakorvosok is hasonlóképpen nyilatkoztak, bár a gyermek néhány napos kezelés után sem érezte jobban magát. Mire felfedezték a fájdalmak valós okát, s megműtötték a kisfiút, már nem lehetett megmenteni. Halálát a perforált vakbélgyulladás miatti általános fertőzés okozta. Az Arad megyei közegészségügyi hatóság április végén úgy határozott, a három orvos a vétkes a kisfiú haláláért.

Bálint B. Eszter

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 03., péntek

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi

Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi
2025. október 03., péntek

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni

A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni
2025. október 03., péntek

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben

Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben
2025. október 03., péntek

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc

Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc
2025. október 02., csütörtök

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki

A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki
2025. október 02., csütörtök

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai

Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai
2025. október 02., csütörtök

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól

176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól
2025. október 02., csütörtök

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza
2025. október 02., csütörtök

Illúziók, amelyek a mindennapjainkat alakítják – Filmről és propagandáról a Filmtettfeszten

A romániai lakosság a tavaly novemberi választások óta különösen érzékeny arra, hogyan formálódik a közbeszéd, és miként születnek a narratívák.

Illúziók, amelyek a mindennapjainkat alakítják – Filmről és propagandáról a Filmtettfeszten
2025. október 02., csütörtök

Halálos baleset a 13-as főúton: két haszonjármű és egy személyautó ütközött Brassónál

Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.

Halálos baleset a 13-as főúton: két haszonjármű és egy személyautó ütközött Brassónál