Hirdetés

Nem volt kemény dió a magyar érettségi

Az elmúlt évek legkönnyebb tételét kapták a magyar nyelv és irodalom érettségin a végzősök – szögezte le a Krónika kérdésére Dáné Szilárd Hargita megyei magyar szakos tanfelügyelő a tegnapi írásbeli megmérettetés kapcsán. Mint rámutatott, a vizsga a megszokott hármas tételsorból állt össze.

Forró Gyöngyvér

2011. június 29., 07:042011. június 29., 07:04

Az első tétel esetében korábban a százas tételsorból válogatott a bizottság, idén azonban új szöveget választottak, abban bízva, hogy a gyerekek nem tudnak segédeszközökkel, puskákkal készülni a feladat megoldására.

„Arra volt szükség, hogy a diákok elővegyék tudásukat, kreativitásukat, és annak segítségével oldják meg a feladatokat” – magyarázta Dáné Szilárd. A szóban forgó tételben Petőfi Sándor Reszket a bokor, mert... kezdetű verséről kellett értekezni. A második feladat szövegértés volt. A harmadik tétel kérése alapján a diákoknak egy értekezést kellett írniuk egy 20. századi novella alapján. „Aki ennél a tételsornál nem írja meg az ötöst, az vagy analfabéta, vagy más gondja van” – szögezte le a tanfelügyelő.

A csíkszeredai diákok nagy része szintén pozitívan vélekedett a magyar nyelv és irodalom érettségiről, voltak azonban olyanok is, akik egyes tételeket nehezebbnek értékeltek. „Nekem nehéznek tűnt, még tán a románnál is nehezebbnek. Pedig könnyebb kellett volna hogy legyen, mert mégiscsak magyarok vagyunk. A 3. tételt kicsit bonyolultnak találtam, de végül megoldottam” – mesélte Máthé Péter diák, aki hozzátette, az érettségi előtt hangoztatott szigorító intézkedések bevezetése nem érződött az érettségi hangulatán.

„Féltünk, hogy szigorúbbak lesznek a tanárok, de nem érződött feszültség” – mutatott rá. Miklós Katalin ezzel szemben kijelentette, abban az osztályteremben, ahol ő vizsgázott, szigorú felügyeletben volt részük. „A vizsga jól ment. A 2. tétel volt a legkönnyebb, de igazából az egész egyszerű volt” – értékelte a diáklány. Az érettségi ma írásbelivel folytatódik a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból, július elsején pedig egy választott szaktantárgyból adnak számot tudásukról a diákok. Az eredményeket július 3-án függesztik ki, az óvásokat 4-én lehet benyújtani, a végleges eredményeket 8-án függesztik ki.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
Hirdetés