Hirdetés

Nem változik a magyarság aránya?

Nem annyira rosszak az erdélyi magyarság demográfiai kilátásai, mint hinnénk, legalábbis ami az etnikai arányt illeti – derült ki abból az előadásból, amelyet Kiss Tamás, a kolozsvári kisebbségkutató intézet kutatási és elemzési osztályának vezetője tartott Nagyváradon.

Nagy Orsolya

2011. április 22., 07:112011. április 22., 07:11

A rendezvény a Bihar megyei RMDSZ szervezte Szacsvay Akadémia kisebbségkutatási moduljának második előadása volt.

A közelgő népszámlálás miatt a figyelem előterébe kerülnek a demográfiai mutatók az utóbbi időben – mutatott rá Kiss Tamás előadásának bevezetőjében. A rendszerváltás óta két cenzust szerveztek Romániában, az elsőt 1992-ben, a legutóbbit pedig 2002-ben, s a kettő közt eltelt időben mind számbelileg, mind arányában csökkent az erdélyi magyar népesség.

A szakember szerint bár a következő, idén kiírandó népszámláláson várhatóan mind a magyar, mind a román népesség száma csökkenni fog, van esély arra, hogy a magyarság aránya megmaradjon a legutóbb mért 19,5 százalékon Erdélyben. Ennek több oka is van – magyarázta Kiss Tamás, s ezek közül az egyik legszembetűnőbb az, hogy míg az elmúlt rendszer végén és a rendszerváltás után nem sokkal több magyar vándorolt ki Erdélyből, mint román – elsősorban Magyarország volt az úti cél –, addig mostanra, úgy tűnik, a román nemzetiségűek közül jóval többen költöznek Nyugatra. Főleg Spanyolországban és Olaszországban vállalnak munkát.

Felmérések szerint jelenleg nem kevesebb mint 2,8 millió emberről van szó, aki ebben a helyzetben van. A közelgő népszámlálással kapcsolatos egyik legfontosabb kérdés tehát az, hogy azokat az állampolgárokat, akik már több mint egy esztendeje külföldön élnek, beleszámítják-e majd – magyarán megengedik-e az itthon maradt családtagoknak, hogy külföldön dolgozó gyerekük, házastársuk nevét bediktálják a számlálóbiztosoknak –, fogalmazott a szakember. Ha ugyanis beleszámítják őket, valószínűnek tűnik, hogy a magyarság aránya romlani fog a tíz évvel ezelőttihez képest, ha pedig nem, előreláthatóan nem lesz kimutatható változás.

A gyerekvállalásra vonatkozó számok egész Kelet-Európában drasztikusan csökkentek, hiszen a mai tendenciák alapján jelentősen kitolódott az a kor, amikor az emberek megházasodnak, majd gyereket vállalnak. Éppen ezért a megszületett gyermekek száma is csökkenőben van – mind a magyarok, mind a románok körében jóval alatta marad annak a számnak, amely a populáció szinten tartásához szükséges volna. A szociológus rámutatott: valamivel mégiscsak jobbak a magyaroknál mért számok ebben a vonatkozásban, így elmondhatjuk, hogy a migrációs és a gyermekvállalási mutatók alapján a magyar népesség számára pozitívak az előrejelzések. Kisebbségi létünkből kifolyólag azonban az asszimilációt is bele kell számítani a prognózisba – az identitásvesztés pedig a vegyes házasságok és egyéb tényezők miatt egyre nagyobb méreteket ölt, hívta fel a figyelmet Kiss Tamás.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés