Nem segítettek a diákokon, csak elméletben könnyítettek a kisérettségi románvizsgáján

A nyolcadikos románvizsgán továbbra is hosszú szövegek szerepelnek és sok szövegértési feladat (archív felvétel)

A nyolcadikos románvizsgán továbbra is hosszú szövegek szerepelnek és sok szövegértési feladat (archív felvétel)

A nyolcadikosok képességvizsgájának román nyelv és irodalom követelményeiből kiiktattak ugyan néhány elemet, de a közzétett mintatétel nem különbözik lényegesen a tavalyitól – mondta el megkeresésünkre Bors Kinga román szakos pedagógus. Ez a „könnyítés” nem változtat a diákok helyzetén, ennél sokkal többre számítottak a tanárok és a nyolcadikosok is.

Bíró Blanka

2021. március 03., 12:392021. március 03., 12:39

A járvány miatt bevezetett távoktatáshoz igazítják az idei képességvizsga tananyagát, eltekintenek a kevésbé fontosnak minősített ismeretektől – jelentette be az oktatási minisztérium. A tapasztalatok szerint azonban az, hogy román nyelv és irodalomból kivettek néhány nyelvtani elemet a programból, semmit sem változtat a vizsga szerkezetén és nehézségi fokán.

A minisztérium közzétett egy vizsgatételmintát, ez alapján az érintettek szerint minimálisat módosítottak, illetve könnyítettek

– mondta el lapunknak Bors Kinga, a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola román szakos tanára. Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter úgy nyilatkozott a Digi24 műsorában, hogy az idei vizsgákon az elvárásokat hozzá kell igazítani a tanév rendkívüli voltához, és a mércét „intelligens módon lennebb kell engedni”, mert a diákok nem kérhetők számon úgy, mintha az oktatásban nem lett volna semmiféle változás a pandémia alatt

Idézet
a vizsga elvárásai az idei év sajátosságaihoz igazodnak. Ha nem ismerjük el, hogy ez az év más volt, mint a többi, az azt jelenti, hogy tagadjuk a valóságot”

– fogalmazott a tanügyminiszter, hozzátéve, hogy a vizsgák személyes részvétellel fognak zajlani, de az elvárásokat csökkentik. Kifejtette, a vizsgán számonkérhető anyagot szakértők állították össze oly módon, hogy ne egy bizonyos időszakban, néhány hónap alatt átadott ismeretanyagra koncentráljanak, és eltekintenek a kevésbé fontosnak minősített ismeretektől.

Kísérleti évfolyam

Az idei nyolcadikosok a kísérleti évfolyam, velük kezdődött az oktatási reform, ők voltak az első előkészítő osztályosok. Az ő esetükben kezdték bevezetni az új kerettantervet, és ők fognak a PISA-tesztek mintájára képességvizsgázni. Az első mintatesztet az elmúlt év nyarán tették közzé, ám azt mindenki túl hosszúnak és bonyolultnak találta, így novemberben egyszerűsített változattal rukkoltak elő.

Ez is egy tízoldalas feladatsor, amit két óra alatt kell megoldaniuk a diákoknak.

A járványra hivatkozva február elején újabb programot adott ki a minisztérium, február 22-én pedig az újabb gyakorlóteszt is megjelent. Idén, az elmúlt évtől eltérően megszervezik a próbavizsgákat is, ezekre március 29. és 31. között kerül sor. Abban minden érintett egyetért, hogy az új vizsgatétel előnye, hogy már nem kérnek irodalmi elemzéseket, amit az elmúlt években általában bemagoltak a diákok.

Az idei vizsgán a szövegértésre fektetik a hangsúlyt, viszont ez sok esetben nehézséget okoz a magyar anyanyelvű diákoknak, hiszen egy addig ismeretlen szöveggel kell megbirkózniuk.

A felszusszanáshoz nem elég

A programból kivettek ugyan néhány elemet, de a közzétett mintatétel nem különbözik lényegesen a tavalyitól, tíz oldalt két óra alatt kell átolvasni, megérteni, értelmezni és megoldani. Minimális elemet vettek ki a tananyagból, elsősorban nyelvtani fogalmakat, ám ez a vizsgán tulajdonképpen nem oszt, és nem szoroz – mondta el lapunknak Bors Kinga. Ez a „könnyítés” nem változtat a diákok helyzetén, ennél sokkal többre számítottunk, tette hozzá.

A mintatételben nem változtak a feladattípusok, hiába vettek ki nyelvtani elemeket, hiszen hogy megoldják a feladatokat, alkalmazott nyelvtani ismeretekre van szükség.

„Annyit nem vettek ki, hogy a gyerekek felszusszanhassanak. Maradtak a hosszú szövegek, a szövegértési feladatok, a sok kis fogalmazás” – részletezte a pedagógus. Rámutatott, a megadott szövegek nagyon hosszúak, már ez elijeszti a magyar anyanyelvű gyerekeket, a szövegértésre vonatkozó minden kérdésnél újra meg újra át kell olvasniuk a szöveget, ezzel sok időt veszítenek. Bors Kinga abban bízik, hogy az ígéretek alapján a minisztérium hetente előrukkol újabb és újabb mintatételekkel, majd a március végi próbavizsgán még inkább kikristályosodik, mire számíthatnak.

Sokat kell gyakorolni, a vizsgáig még van idő, hogy belerázódjanak, ám sokkal könnyebb lett volna a tanár-diák helyzete, ha legalább két évvel korábban kiderül, milyen lesz a vizsga szerkezete, mit kérnek számon – mutatott rá a tanárnő. Mint mondta,

mindenki a program alapján tanított, de csak egy évvel ezelőtt körvonalazódott, milyen lesz a vizsga, a jelenlegi hetedik osztályosok ebből a szempontból sokkal jobb helyzetben vannak.

Bors Kinga arra is felhívta a figyelmet, sok múlik azon, mennyire pontosítják a javítókulcsokat, mert szubjektív értékelésre is lehetőséget nyújt a sok kicsi fogalmazás. A próbavizsgán még sok minden kiderül, akkor okosabbak leszünk, addig is azt tudjuk tenni, hogy oldjuk a mintatételeket a gyerekekkel – szögezte le a pedagógus. Hozzátette, ez mindenképpen kísérleti nemzedék, éveken keresztül nem voltak tankönyveik, folyamatosan változtak a játékszabályok, a tananyag, a vizsgatétel, ami bizonytalanságot okoz.

Országos felmérő vizsgákat tartanának

Az elmúlt évben elmaradtak a másodikosok, negyedikesek és hatodikosok országos felmérő vizsgái a járványhelyzet miatt, idén tavasszal azonban hasznos lenne megtartani ezeket, hiszen jó lenne felmérni, hol is tartanak a fejlődésben a tanulók ennyi online oktatás után – fogalmazott Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter. Bár az idei vizsgák módszertanát még nem közölték, az előző években minden gyerek a saját iskolájában, osztályában vizsgázott, és az elért osztályzatokat nem írták be a naplóba.

Ez idén sem lenne másként a szaktárcavezető szerint. A hatodik osztályos vizsga szerepet játszik a középiskolai orientáció felmérésében, a negyedik osztály eredményeit pedig az oktatási minisztérium a rendszer és a tanterv elemzésére használja fel, és figyelembe veszi az ötödik osztályos tantervek kidolgozásánál is – közölte a miniszter. A szülő így látni fogja, hogy a pedagógus alábecsülte-e vagy túlbecsülte a gyereket, és iskolai szinten ellenőrizheti, hogy miként fejlődnek a tanulók másodiktól negyedikig, hiszen országosan egységes tesztekről van szó.

Bár az idei vizsgák módszertanát még nem közölték, az előző években a tételek az országos vizsgaközponttól érkeztek, amelyeket le kellett tölteniük a tanintézeteknek, és minden gyerek a saját iskolájában, osztályában vizsgázott – tájékoztatott Fejes Réka, a Maros megyei magyar tagozatos kisiskolásokért felelős szaktanfelügyelő. Hozzátette, idén, járványhelyzetben a vizsgáztatás más lesz, hiszen papírlapok átadását is feltételezi a megmérettetés, de még nem lehet erről semmit konkrétat tudni. Abból kiindulva azonban, hogy ellenőrző felmérőket így is írnak a gyerekek, és átadják azt a pedagógusoknak, valószínűleg meg lehet szervezni az országos felmérő vizsgákat is. (Hajnal Csilla)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 04., szombat

Huszadik századi vértanúira emlékezett a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.

Huszadik századi vértanúira emlékezett a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
2025. október 04., szombat

Kicsit melegszik az időjárás, de nem szabadulunk az esőtől

A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.

Kicsit melegszik az időjárás, de nem szabadulunk az esőtől
2025. október 03., péntek

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé

Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé
2025. október 03., péntek

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását

Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását
2025. október 03., péntek

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi

Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi
2025. október 03., péntek

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni

A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni
2025. október 03., péntek

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben

Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben
2025. október 03., péntek

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc

Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc
2025. október 02., csütörtök

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki

A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki
2025. október 02., csütörtök

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai

Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai