
Fotó: Beliczay László
„A magyar ügyhöz való RMDSZ-es hozzáállás nem lehet kormányfüggő” – jelentette ki a Krónika kérdésére Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő.
2021. március 10., 21:082021. március 10., 21:08
A szövetség listáján újabb képviselői mandátumot szerzett polgári párti (MPP) politikust arról kérdeztük, magyarkérdésben mennyiben számíthat az RMDSZ támogatására, mihelyt köztudott, hogy amikor a Kelemen Hunor által vezetett alakulat kormányon van, teljesen visszafogja magát az olyan kérdésekben, amelyek a román partnereit irritálják.
Kulcsár-Terza belátta,
Ettől függetlenül esze ágában sincs lemondani az autonómiastatútum újbóli beterjesztéséről.
A politikus apró diadalnak tartja, hogy a múlt mandátumában a kezdeményezésére létrejött parlamenti albizottságban, amely kimondottan a magyar kisebbség jogaival hivatott foglalkozni, sikerült a két székely politikai fogoly, Beke István és Szőcs Zoltán ügyéről is vitát nyitni, noha az elején a román kollégák hallani sem akartak a témáról. Meghallgatták a két fiatalember szüleit és román ügyvédeit.
Szintén sikerült napirendre tűzni az úzvölgyi katonai temető problémáját valamint a szimbólumhasználatot. Ezenkívül a Magyar Polgári Pártnak (MPP-nek) a napirendjén számos olyan törvénytervezet szerepel, amely az állampolgárok hétköznapi gondjait hívatottak megoldani. Az RMDSZ hozzáállását illetően Kulcsár-Terza egyébként derűlátó; mint fogalmazott „eddig sem jártunk külön utakat, egy frakcióban dolgoztunk, asztalhoz ültünk és egyeztetünk”.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!