
Nem kereste meg az RMDSZ-t Maria Precup szászrégeni polgármester a Maros megyei kisváros alpolgármesteri tisztsége kapcsán, Nagy András helyi elnök szerint azonban a szövetségnek amúgy sem kellene most elfogadnia a tisztséget.
2015. szeptember 15., 22:452015. szeptember 15., 22:45
A szászrégeni alpolgármesteri tisztség azt követően ürült meg augusztus elsején, hogy a 2012-ben megválasztott szociáldemokrata párti (PSD) Daniel-Gabriel Gliga családi okokra hivatkozva augusztusi hatállyal lemondott, egyelőre azonban nem tudni, hogy a helyi tanács mikor dönt az új elöljáróról.
A kérdés egyébként már az augusztusi soros tanácsülésen szóba került, miután a tanácsosok elfogadták az előző alpolgármester lemondását. Akkor azonban az önkormányzat jegyzője azt mondta, hogy mivel az új alpolgármester megválasztása nem szerepelt a napirendi pontok között, csak a szeptemberi ülésen lehet erről tárgyalni, szavazni.
Nagy András, az RMDSZ szászrégeni elnöke, volt polgármester lapunknak elmondta, semmilyen, az alpolgármesteri tisztségről szóló hivatalos egyeztetésen nem vettek részt. „Hallottam, híresztelésként, hogy a polgármesterasszony azt mondta, felajánlja nekünk az alpolgármesteri tisztséget, de konkrét megkeresésről szó sem volt. A szászrégeni RMDSZ vezetőjeként velem kell tárgyalnia, ha egyáltalán hajlandó és akar erről tárgyalni. Szerintem kizárt, hogy Maria Precup ezt felajánlja nekünk” – fogalmazott az RMDSZ-es politikus.
A volt elöljáró szerint a szövetség képviselői egy esetleges tárgyalásra hajlandóak lennének elmenni, azonban szerinte most nem kellene elfogadni az alpolgármesteri tisztséget. „Jövőre helyhatósági választások lesznek, s nem lenne hasznos és jó nekünk, ha most társulnánk a jelenlegi polgármester asszonyhoz. Nem akarunk részese lenni a jelenlegi spekulatív vezetési stílusnak” – nyilatkozta Nagy András. Az RMDSZ-es tanácsos úgy vélte, a jelenlegi polgármester csak a látszat kedvéért tesz úgy, mintha támogatná a helyi magyarságot, és mintha szabad kezet adna ennek a magyar jellegű rendezvények megszervezésére.
Az RMDSZ képviselőjének egyébként nincs tudomása arról, hogy mikor tűzik napirendre az alpolgármester-választás kérdését, mint elmondta, erről eddig nem hallott konkrétumot, viszont lehetségesnek tartja, hogy a román pártoknak már jelöltjük is van. Bár a témában Maria Precup polgármestert is megpróbálták elérni, az elöljáró sem a hivatali, sem a mobiltelefonján nem válaszolt.
Mint ismeretes, a PSD-s Maria Precup volt alpolgármester 2012-ben agresszív és nacionalista kampány nyomán lett Szászrégen polgármestere. Legtöbben azt tartották volna természetesnek, hogy a városvezetői tisztséget addig betöltő RMDSZ kapja meg az alpolgármesteri tisztséget. Nagy András azonban hiába mondta az új tanács alakuló ülésén, hogy a város lakosságának 30 százalékát kitevő magyarságot illeti meg a tisztség, a román tanácsosok semmibe vették kérését. A kisváros új alpolgármestere Daniel-Gabriel Gliga lett.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
szóljon hozzá!