2011. július 12., 07:422011. július 12., 07:42
Ezt Delorean Gyula és Szabó József RMDSZ-es tanácsos tegnapi sajtótájékoztatóján, majd a városházán szervezett közvitán egybegyűlt érdeklődő váradiak előtt is hangoztatta. Mint mondták, a frakció jó részének van saját kutyája, ezért személyesen is érintettnek érzik magukat. A tegnapi lakossági fórumon egyébként igen hamar puskaporos hangulat kerekedett.
Sárközi Zoltán RMDSZ-es tanácsos már az elején kifogásolta, hogy nincs jelen Ilie Bolojan polgármester, majd a mintegy félszáz megjelent váradi közül adtak hangot nemtetszésüknek néhányan. Volt, aki azt kifogásolta, hogy a jelenleg is érvényben lévő törvényeket nem tartatják be elég szigorúan, másfelől olyan felelőtlen kutyatartó is van, aki a törzskönyvezett fajkutyáját csapja ki az utcára, így nem logikus, hogy csak ezek az ebek képezzenek kivételt. Mint beszámoltunk, Ilie Bolojan polgármester két hete egy olyan határozattervezetet mutatott be, amelynek alapján a városban élő összes kutyát kötelezően ivartalanítani kellene, kivételt csak az öreg és beteg ebek, illetve a törzskönyvezett, kifejezetten szaporítás céljából tartott fajkutyák képeznének. „Nem értünk egyet azzal, hogy a gazdás kutyákat is kötelező legyen ivartalanítani, ha nincs törzskönyvük” – jelentette ki Szabó József tanácsos.
A szövetség a polgármester által bemutatottnál több problémát érintő anyaggal állt elő a valóban fennálló kóborkutya-problémát illetően – javaslatuk lényege, hogy a helyi szabályozásban pontosan szerepeljenek a kutyatartó jogai és kötelezettségei, és minden egyes kutya szerepeljen egy központi adatbázisban. Elképzelésük szerint ivartalanítás helyett a gazdás kutyákat kötelező lenne ebbe az adatbázisba beíratni, és az összes adatot, köztük a gazda nevét tartalmazó mikrocsippel ellátni.
A város egyetlen kutyamenhelyének működtetője, az SOS Dogs Alapítvány néhány éve ellátta mikrocsippel a kóbor ebeket, ám az RMDSZ kezdeményezése arról szólna, hogy a gazdás ebeket is azonosítani lehessen, gazdája pedig legyen bírságolható, ha a kutyát az utcára teszi. Sokan napközben az utcán hagyják kutyájukat, csak este engedik haza, ezzel közvetve a kóbor ebek elszaporodásához járulnak hozzá – ez is illegális, csak ritkán büntetnek emiatt. Az RMDSZ-esek javasolják továbbá, hogy a helyi rendőrség rendelkezzen olyan szerkezettel, amellyel a kutya mikrocsipjét leolvashatják, így azonnal megtudnák, kié, és megvannak-e a kötelező oltásai.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!