Hirdetés

Nem egyeztek meg a tanügyi béremelésről

•  Fotó: Szigeti Vajk István

Fotó: Szigeti Vajk István

A tanügyi alkalmazottak fizetésemeléséről tárgyaltak kedden a szakszervezetek és a kormány képviselői: az érdekvédelmi szervezetek 15 százalékos bérkiegészítést kértek, míg a kabinet csak 10 százalékra tett ígéretet, ennek nyomán abban egyeztek meg, hogy csütörtökön ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a felek. 

2015. szeptember 16., 17:112015. szeptember 16., 17:11

2015. szeptember 16., 21:352015. szeptember 16., 21:35

 

Az alkalmazottakat képviselő illetékesek rámutattak: azt kérték, hogy november elsejétől 15 százalékkal, év végéig pedig a mostanihoz képest 25 százalékkal emeljék a juttatásokat. A kormány ezzel szemben kitartott amellett, hogy december elsejétől 10 százalékkal növeljék a béreket.

Marius Nistor, a Spiru Haret szakszervezet elnöke leszögezte: ez a javaslat nem nyerte el tetszésüket. Hasonlóan vélekedett Anton Hadăr, az Alma Mater érdekvédelmi szervezet vezetője, akinek elmondása szerint a 10 százalék jóval kevesebb, mint amire számítottak.

Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter szerint a problémát az új közalkalmazotti bértörvény elfogadása oldaná meg. „Amennyiben a jogszabály hatályba lépne, teljesülne a szakszervezetek követelése” – fogalmazott a tárcavezető. A szakszervezetek egyébként nemcsak a pedagógusok, hanem minden tanügyi alkalmazott bérének emelését kérik, ez több mint 350 ezer személyt érintene.

Mint ismeretes, az oktatási rendszerben dolgozók annak nyomán kértek bérkiegészítést, hogy Victor Ponta miniszterelnök egy hónapja bejelentette: október elsejétől 25 százalékkal emelik az egészségügyi alkalmazottak fizetését. A kormányfő a pedagógusok követelésére reagálva úgy nyilatkozott: a pénzügyi keretet figyelembe véve egyelőre csak az egészségügyben tudják meghozni ezt az intézkedést.

Augusztus végén a kabinet mégis tárgyalóasztalhoz ült a tanügyi szakszervezetek vezetőivel, Sorin Cîmpeanu azonban ennek nyomán arról számolt be, hogy a béremelésről szóló egyeztetést a tanévkezdésig, szeptember 15-éig halasztották. A miniszter már akkor leszögezte: nincs egyéb javaslatuk, mint amit az új bérezési törvénybe már belefoglaltak – vagyis, hogy a következő három évben 70 százalékkal növelik a kezdő tanárok juttatását.

Cîmpeanu egyetért Johannissal iskolaügyben

Realista határidőnek tartja a 2018-as évet Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter ahhoz, hogy megoldják a jelenleg egészségügyi engedély nélkül működő iskolák problémáit. A tárcavezető erről kedden a parlament előtt beszélt, elmondása szerint pedig már elkezdték felmérni a bajban lévő intézmények helyzetét. Cîmpeanu ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy nem négyezer tanintézet, hanem ennyi iskolaépület nem kapott engedélyt.

„A problémát nem az iskolák, hanem a helyi önkormányzatok szintjén kell megoldani” – vélekedett. A miniszter arra is kitért: az egészségügyi engedély hiánya nem jelenti föltétlenül azt, hogy az érintett tanintézetben kifogásolható higiéniai körülmények uralkodnak.

A négyezer, engedély nélkül működő iskolára hétfőn Klaus Johannis államfő hívta fel a figyelmet, aki szerint ez nemzeti szégyen. Az ország vezetője felszólította a kormányt, hogy legkésőbb 2018-ig orvosolja a problémát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
Hirdetés
Hirdetés