
Nem hagyta jóvá a Bihar Megyei Névadásokat Elbíráló Bizottság, hogy Szent Lászlóról nevezzék el a Nagyvárad központjában lévő egykori Kishidat, a testület véleményezése azonban mindössze konzultatív jellegű, így a városi képviselő-testület dönthet úgy, hogy mégiscsak a városalapítónak állít emléket a névadással.
2015. április 07., 19:482015. április 07., 19:48
Mint ismeretes, összesen hat átkelő vonatkozásában kérték ki a testület véleményét, a testület viszont a Decebal, a Dacia, Densuşianu, I. Károly és Constantin Prezan hídnevek kapcsán nem élt kifogással, a Szent László név esetén viszont elutasították a jóváhagyást.
Az Erdon.ro értesülései szerint a prefektúra, amelynek keretében a szóban forgó testület működik, azzal magyarázta a döntést: „nem logikus” az, hogy a román nemzet egységét jelképező, Egyesülés (eredetileg Szent László) teret a Ferdinánd király nevét viselő (eredetileg Bémer) térrel összekötő átkelőt egy magyar történelmi személyiségről nevezzék el, mivel ez „megzavarná a román nemzeti egység szimbolikáját”.
Késik a hídfelújítás
Bár már áprilisban el kellett volna kezdődnie a köznyelvben Szent László hídként emlegetett nagyváradi központi híd felújításának, a városháza elutasította a versenytárgyalásra benyújtott pályázatokat, így újra kiírják a licitet. A hivatalos közlés szerint így az 5,5 millió lej értékűre becsült munkálatok leghamarabb a nyáron rajtolhatnak el.
A portál szerint Ilie Bolojan polgármester nem kívánta kommentálni a bizottság határozatát, azzal érvelve, hogy „a húsvéti időszakban meg kéne kímélni az embereket az effajta hírektől”. Huszár István alpolgármester a Krónika érdeklődésére kifejtette: végtelenül csalódott, hisz meg sem fordult a fejében, hogy a testület negatívan véleményezheti a javaslatot. Hozzátette: ennek ellenére bízik abban, hogy a hidat mégiscsak sikerül hivatalosan is Szent Lászlóról elnevezni, mivel a végső döntést a tanács hozza meg, ahol reményei szerint nem ütközik majd akadályba a névadás.
Érdeklődésünkre elmondta, politikai alkut ennek kapcsán ugyan nem kötött a tanácsban az RMDSZ, ennek ellenére úgy véli, a testület április 28-ai ülésén nem kell ismét kellemetlen meglepetésre számítaniuk. Mint ismeretes, Ilie Bolojan ígérte meg a város magyar közösségének, hogy a központi átkelő a Szent László nevet viselheti, miután elutasította a kérést, hogy ismét állhasson a lovagkirály szobra a felújítás alatt álló főtéren.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
szóljon hozzá!