Hirdetés

Negyvennégyen már bejelentkeztek az RMDSZ parlamenti helyeire

•  Fotó: Facebook/RMDSZ

Fotó: Facebook/RMDSZ

Összesítette az RMDSZ a parlamenti képviselői, illetve szenátori jelöltségre pályázó politikusai névsorát. Érdekesség, hogy az eredeti határidőig leadott listák szerint egy szórványmegyében, Szebenben szeretnének a legtöbben parlamenti képviselők lenni.

Páva Adorján

2020. szeptember 22., 18:202020. szeptember 22., 18:20

2020. szeptember 22., 18:552020. szeptember 22., 18:55

A legtöbb megyei, illetve területi szervezetben a pályázók – összesen 44-en – határidőre benyújtották jelölési dokumentációjukat. Ugyanakkor a Szövetségi Elnökség a határidő meghosszabbítását engedélyezte szeptember 28-ig Bihar, Kolozs, Maros és Szatmár megyében, illetve a Magyar Ifjúsági Értekezlet számára.

Az RMDSZ közleménye szerint Arad megyében egyetlen képviselőjelölt, az újrázni kívánó Faragó Péter szerepel a listán, és Brassó megyéből is egyedül Kovács Attila jutna be az alsóházba.

Hirdetés

A Csík területi szervezet névsora szerint Kelemen Hunor szövetségi elnökön, jelenlegi képviselőn kívül Hajdú Gábor és Sógor Csaba is honatya lenne, a szenátusba pedig egyedül a most is ott tevékenykedő Tánczos Barna pályázik.

Hajdú és Sógor egyébként Korodi Attila helyére pályázik, aki a képviselői mandátumot polgármesteri székre váltaná Csíkszeredában a vasárnapi helyhatósági választáson. Fehér megyéből Bona Zsolt Árpád és Ladányi Árpád Csaba is megpróbálna az alsóházba jutni, míg Lőrincz Helga szenátorjelölt. Gyergyóban Bende Sándor képviselőházi újrázását Eigel Tibor „akadályozná meg”, Kassay Lajos-Péter pedig szenátor lenne. Háromszékről Miklós Zoltán, Gál Károly és Könczei Csaba pályázza meg a képviselőjelölti tisztséget,

a felsőházban pedig Fejér László Ödön újrázna, ám komoly „kihívója” akadt Benkő Erika jelenlegi képviselő személyében

a szövetség által közölt névsor szerint. Ebből is kitűnik, hogy nem vállal újabb mandátumot az RMDSZ egyik veterán politikusa, a 65 éves Márton Árpád képviselő, aki 1990-től tagja a bukaresti parlament alsóházának.

Hunyadból Széll Lőrincz képviselőnek, Csatlós Erzsébet-Zsófia pedig szenátornak jelentkezik. Nagybányáról négyen szeretnék az alsóházban képviselni az RMDSZ-t: Apjok Norbert jelenlegi honatya mellett Krizsanovszki Enikő, Vida Noémi és Papp Zsolt is megméretkezik.

A legtöbb jelentkezőt felvonultató „verseny” Szeben megyében lesz,

ahol Balog József, Badi Blanka, Pocan Ildikó, Dózsa Levente, Bordi Magdolna és Keresztes Kálmán is képviselőjelölt lenne, míg Orosz Csaba, Bándi Levente és Muzsnai Melinda a szenátusban képviselné a tulipán színeit.

Szilágy megyéből Seres Dénes alsóházi honatya újrázna, míg Kovács Irén szenátorjelölt. Temes megye két képviselőjelölttel szerepel a névsorban Molnár András és Marossy Zoltán révén. A Történelmi Máramaros területi szervezet Béres István Lászlót küldené az alsóházba.

Az Udvarhely területi szervezetben szenátorként csak Antal István-Loránt újrázna, viszont a képviselőjelölti listán öten szerepelnek:

Sebestyén Csaba-István jelenlegi honatyán kívül Benedek Árpád Csaba, Bíró Barna-Botond, Ladányi László-Zsolt és Rátz István is megméretkezik. Az úgynevezett Szórvány terület „színeiben” Benedek Zakariás jelenlegi képviselő újrázna.

A megyei, illetve területi rangsoroló küldöttgyűléseket október 1–5. között tartják az RMDSZ szervezetei.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
2026. szeptember 20., vasárnap

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet

Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet
2026. szeptember 20., vasárnap

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
2026. szeptember 20., vasárnap

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon

Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon
2026. szeptember 20., vasárnap

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani

Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani
Hirdetés
2026. szeptember 19., szombat

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
2026. szeptember 19., szombat

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel

Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel
2026. szeptember 19., szombat

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel

Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel
Hirdetés
Hirdetés