Négynapos csúcsidény Tusványoson

Tusnádfürdőn ma nyitják a 17. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort Tegnap estig közel háromszázan érkeztek Tusnádfürdőre, ahová a jó idő is megérkezett a 17. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor első napjára. A szervezők abban bíznak, hogy két-háromezer fiatal kilátogat a táborba, amely rövidített, de nem szűkített programmal jelentkezett idén. Egyébként a korábbi években megszokottnál valamivel kevesebb politikát, viszont több kikapcsolódási lehetőséget ígérnek a táborlakóknak a tusványosi szervezők. A gyermekeket játszóház, a felnőtteket borsátor várja a táborban.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

2006. július 19., 00:002006. július 19., 00:00

„A korábbi években úgy tapasztaltuk, hogy igazából kedden-szerdán robbant be a hangulat a Tusványoson, így most az egész tábort a csúcsidőben tartjuk.” Így magyarázta Ilyés Szabolcs, az ErGo egyesület elnöke, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik szervezője, hogy idén nem tölti ki az egész hetet a tusnádfürdői kempingben szervezett rendezvény. Elismerte, takarékossági megfontolások is szerepet játszottak a kurtításban, de hozzátette: a programkínálat ugyanolyan tömény, mint a korábbi években. Ilyés Szabolcs fontosnak tartotta, hogy a nyitásra a jó idő is megérkezett az Olt völgyébe, és a meteorológusok előrejelzése szerint egész héten kitart. A szervezők abban bíznak, hogy két-három ezer fiatal idén is bejegyezteti magát a táborban, az esti koncerteknek pedig öt-hat, de akár tízezer nézője is lesz. A szervezők egyébként a korábbi években megszokottnál valamivel kevesebb politikát, de annál több kikapcsolódási lehetőséget ígérnek. A táborban a gyermekeknek játszóház, a felnőtteknek borsátor nyújthat különleges élményeket, a hitbéli kérdésekről pedig a Keskeny út sátorban lehet beszélgetni.
Tegnap estig közel háromszázan érkeztek meg Tusnádfürdőre, ahol az első program, a Polgári Élet civil fórum kerekasztal-beszélgetése némi késéssel kezdődött. A Heaven Street Seven együttes koncertjére készülve a színpad előtti téren buldózerrel egyengették a tornacsarnok építése nyomán keletkezett anyag- és törmelékkupacokat. Az első „fecskék” körében némi elégedetlenséget keltett, hogy egy év alatt ötezer lejjel nőtt az „életszínvonal”: míg tavaly 20 ezer lejért mérték a csapolt sört, idén 25 ezret kell fizetni a pohárnyi habzó italért.


Szerdára ígérik
A tíz órára kitűzött megnyitó után a fősátorban rögtön neves politikusok előadásait hallgathatja meg az érdeklődő arról, hogy miként alakul Románia és Magyarország viszonya az Európai Unióban. E kérdésről Németh Zsolt és Szabó Vilmos, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke és alelnöke, Bogdan Olteanu, a román képviselőház elnöke, Eckstein-Kovács Péter, a szenátus jogi bizottságának elnöke, Gál Kinga és Schöpflin György európai parlamenti (EP) képviselő, valamint Vasile Dâncu és Adrian Severin EP-megfigyelők tartanak előadást. Délután politológusok magyarázzák, hogy mennyiben tekinthető sikertörténetnek és mennyiben kudarcnak a román és a magyar rendszerváltás, majd az értelmiségi alternatíva esélyeiről beszélgetnek neves román és magyar értelmiségiek. Ezzel párhuzamosan más-más helyszíneken a nemzetközi szervezetek hanyatlásáról, az 1956-os magyar forradalom újraértelmezéséről, a sajtószabadság esélyeiről, ellenségeiről, a nemzeti fejlesztési tervekről, valamint a kommunizmus bűneit kutató bukaresti intézet munkájáról hangzanak el előadások. A sátortábor melletti futballpályán este a moldovai Zdob ºi Zdub és a Privát sika tv koncertezik.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek