Hirdetés

Negatív rekordot döntött tavaly az elhalálozások száma a járványhelyzet miatt

Az előzetes adatok szerint abszolút negatív rekord született tavaly az elhalálozások számát illetően •  Fotó: Pinti Attila

Az előzetes adatok szerint abszolút negatív rekord született tavaly az elhalálozások számát illetően

Fotó: Pinti Attila

Abszolút negatív rekordot jelent Románia rendszerváltás utáni történetében a 2020-as halálozási adatok magas száma az Erdélystat legújabb demográfiai elemzése szerint. Barna Gergő szociológus a Krónikának elmondta: a tendencia a járványhoz köthető, de csak kis részben magyarázza a Covid–19-betegség.

Pap Melinda

2021. március 06., 09:082021. március 06., 09:08

Az Országos Statisztikai Intézet 2020. évi előzetes adatai szerint 296 711 halálozást regisztráltak Romániában, ami kiugróan magas szám az előző esztendők adataihoz képest. Ez abszolút negatív rekordnak tekinthető a rendszerváltás utáni időszakban – hívta fel a figyelmet elemzésében az Erdélystat statisztikai portál. Barna Gergő szociológus ennek kapcsán a Krónikának úgy nyilatkozott, hogy

az arányaiban 14–15 százalékos növekedés kiugró az eddigi tendenciához képest, hiszen az elmúlt években ez 2–3 százalékos volt, de olyan esztendő is akadt, mikor csökkent az elhalálozások száma.

Hirdetés

Hozzátette, emiatt a természetes fogyás mértéke is nagy, és nem kizárt, hogy a végleges adatok szerint az elhalálozások száma el fogja érni a 300 ezer főt. Az elmúlt évtizedben ez átlagban 250–260 ezer fő volt.

Idézet
„A nagyszámú elhalálozás nagyon nagy valószínűséggel a járványhoz köthető, viszont csak kis részben magyarázza a Covid–19-betegség”

– értékelt a szakember, aki szerint azok, akik a betegség szövődményeiben hunytak el, csupán az elhalálozások 33–40 százalékát teszik ki.

„Van egy jelentős többlet, ami közvetett hatása a járványnak, kezdve attól, hogy akadozott az egészségügyi ellátás, és a lakosság részéről is nagy valószínűséggel csökkent a hajlandóság a szűrővizsgálatokon, kezeléseken való részvételre” – hívta fel a figyelmet a társadalomkutató.

Abszolút negatív rekord

A statisztikai portál összesítése szerint Erdélyben tavaly 97 636 haláleset történt, ez az előző évi előzetes adatokhoz képest 16,3%-os, az országos átlagot meghaladó növekedést jelent.

Ezzel szemben 62 713 gyermek jött világra Erdélyben, ami 3 906 fővel, azaz 5,9%-kal múlta alul az egy évvel korábbi születésszámot. A népességfogyás mértéke így csaknem 35 ezer fő volt, duplája az előző évinek.

Erdélyben tavaly 27 716 házasságot kötöttek, 36%-kal kevesebbet, mint 2019-ben.

Az Erdélystat azonban kimutatásában arra is felhívja a figyelmet, hogy a romániai statisztikai gyakorlatban leggyorsabban az úgynevezett előzetes népmozgalmi adatokat (date provizorii) közlik, és ezek az adatok több szempontból pontatlanok, nem teljes körűek. A végleges adatok (date definitive) közlésére csaknem egy évet kell várni, és később még azokat is felülvizsgálják (date revizuite).

Az előzetes adatok szerint Romániában tavaly 296 711 halálozást regisztráltak, ami 14,1%-kal több az egy évvel korábbinál.

„Már ezek alapján megállapítható, hogy a halálozások ilyen magas száma abszolút negatív rekordot jelent a modern kori Románia történetében. 1990 óta a legmagasabb évi halálozásszám 1996-ban volt, 286 158 fő” – hívja fel a figyelmet az Erdélystat.

Székelyföld jobban áll

A statisztikai portálnak a megyei statisztikai hivatalok előzetes adataiból készített összesítése szerint Erdélyben tavaly 97 636 haláleset történt, ez az előző évi előzetes adatokhoz képest 16,3%-os, tehát az országos átlagot is valamivel meghaladó növekedést jelent.

Ezzel szemben csak 62 713 gyermek jött világra, ami 3906 fővel, vagyis 5,9%-kal múlta alul az egy évvel korábbi, 2019-es születésszámot.

A népességfogyás mértéke 34 928 volt, bő duplája az előző évinek. Erdély 16 megyéjében 27 716 házasságot kötöttek, 36%-kal kevesebbet, mint 2019-ben. Székelyföldön kevésbé szomorú a helyzet, Hargita és Kovászna megyékben 2020-ban 7100 halálesetet jelentettek, ez „csupán” 12,3%-kal haladja meg a tavalyi előzetes adatokat, tehát a halálozási növekmény arányában itt alacsonyabb volt az országos és az erdélyi átlagnál.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Erdély másik, nagyobb arányban magyarlakta régiójában, a Bihar, Szatmár és Szilágy megyékből összesített Partiumban ellenben 2020-ban 16 916 halálozás történt, ami 15,1%-os növekmény, a születésszám pedig 10 888 volt, amely 5,5%-os egy év alatti csökkenés. A harmadik jelentősebb magyar lakossággal rendelkező közép-erdélyi régióban, Kolozs és Maros megyében az előzetes adatok szerint a halálozások száma 17 490, vagyis 2232 személlyel többen haltak meg 2020-ban, így a halálozások 14,6%-kal ugrottak meg. A házasságkötések száma 5 017 volt, a visszaesés mértéke 35,7%.

Kevesebb volt az esküvő

„Már az előzetes adatokból bizonyosan megállapítható, hogy a halálozások számát tekintve a 2020-as év abszolút negatív rekordot jelentett Romániában. A 2019-es év előzetes adataihoz viszonyított 36 775 fős országos, ezen belül 13 692 fős erdélyi halálozási többlet azonban csak részben írható közvetlenül a koronavírus számlájára (2020. december 31-éig 15 767 Covid–19-áldozat volt Romániában). Ezek az adatok arra utalnak, hogy a járvány közvetett hatása a lakosság egészségi állapotára és a halálozások alakulására akár nagyobb mértékű lehet, mint a Covid–19-betegség.

Idézet
Az egészségügyi ellátás akadozása, az egészségügyi problémák elhanyagolása, a krónikus betegségek kezelésének megszakítása, a szűrővizsgálatok elhalasztása a népesség egészségi állapotának jelentős hanyatlásához vezethet”

– mutat rá összesítésében az Erdélystat. Ugyanakkor rámutatnak, hogy a halálozásokkal szemben a születésszámok alakulását csak az év utolsó hónapjaiban befolyásolhatta közvetlenül a járvány. Így a 2020. évi születésszám-csökkenés elsődleges oka nem a járványban keresendő, hacsak nem oly módon, hogy emiatt megnehezedett a külföldön élő román állampolgárok gyermekeinek itthoni anyakönyvezése.

•  Fotó: Pixabay Galéria

Fotó: Pixabay

A házasságkötések számának zuhanása ellenben egyértelműen a járványhelyzet következménye, teszik hozzá, és ez a házasságon kívüli gyermekvállalások arányának növekedését vonhatja maga után Erdélyben és a Székelyföldön is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Az AUR-ral kapcsolatos bírálatokra reagált Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”

Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.

Az AUR-ral kapcsolatos bírálatokra reagált Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön

Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön
2026. november 08., vasárnap

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése

Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése
2026. november 08., vasárnap

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben

Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben
Hirdetés
2026. november 07., szombat

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot

Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot
2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
Hirdetés
Hirdetés