Hirdetés

Nagyváradon is szétszórták Toró Tibor hamvainak egy részét

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Toró Tiborra, a tavaly október 17-én elhunyt atomfizikusra emlékeztek pénteken Nagyváradon. A professzor végakarata szerint hamvait Erdély és a Partium több, szívének kedves helyén szórják szét – szülőfalujában, Énlakán, Magyarhermányban, Kányádban, Etéden, Székelyudvarhelyen, Temesváron, illetve Nagyváradon, ahol erre péntek délután, egy emlékére tartott konferencia után került sor.

Nagy Orsolya

2011. január 17., 08:392011. január 17., 08:39

Toró Tibor a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Román Akadémia Csillagászati Bizottságának tagja, a Román Akadémia Tudománytörténeti és Tudományfilozófiai Bizottsága temesvári fiókjának alelnöke, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat tiszteletbeli tagja, részecskefizikusi, asztrofizikusi és tudományfilozófiai munkássága mellett elismert Bolyai-kutató, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának tagja volt.

Tolnay István előadó-tanácsos bevezetőjében elmondta, meggyőződése, hogy nem Brassai Sámuel volt az utolsó erdélyi polihisztor, ahogyan ezt sokan tartják, hiszen Toró Tibor is egyike volt azoknak a tudósegyéniségeknek, akik amellett, hogy saját tudományágukban maradandót alkottak, kiemelkedő műveltséggel rendelkeztek egyéb területeken is.

Mint mondta, a 80. életévében elhunyt professzor ugyanis nemcsak az atom- és asztrofizikában jeleskedett, hanem kitűnően értett az irodalomhoz, zenetörténethez is. János-Szatmári Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektora felidézte: a PKE-n is több előadást tartó fizikus gyakran emlegette, hogy szerinte túlságosan elvált egymástól a tudomány reál és humán ága, annyira, hogy a két ágazat művelői szinte már szót sem értenek egymással. „Ő fizikai kutatásain kívül Madách Imréről publikált tanulmányt, és részt vett különböző közművelődési szervezetek koordinálásában is” – mutatott rá János-Szatmári.

A nagy Bolyai-kutató tiszteletére a PKE Bolyai-termében szervezett emlékkonferencián főképp olyan emberek szólaltak fel, akik személyesen ismerték az elhunyt professzort. Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke Toró Tibor fáradhatatlanságát emelte ki, míg Répás Zsuzsanna, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a tudás átadásának fontosságát hangsúlyozta.

A Sapientia EMTE rektora, Dávid László beszédében a professzor érdekes képletmagyarázatairól beszélt, és arról, hogy reáltudós létére mennyire szerette a szépséget és a szimmetriát, Ulicsák Szilárd miniszteri biztos pedig meghatottan elevenítette fel, hogy sok közös utazásuk során Toró Tibor minden partiumi és erdélyi faluról elmondta neki a legfontosabb tudnivalókat. „Nem temetünk, hanem éltetünk – éltetjük az emlékét, az örökségét” – mondta Tőkés László európai parlamenti alelnök, a PKE vezetőtanácsának elnöke.

Tőkés az önazonosság megtestesült tartópillérének nevezte Toró Tibort, és aláhúzta: a fiaknak folytatniuk kell apjuk hagyományát éppúgy, ahogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, Toró T. Tibor is méltó örököse nagyra becsült apjának. A beszédek után az emlékezők a PKE épületének belső udvarára vonultak, ahol Tőkés László imája és áldása után Toró Tibor özvegye, Edith asszony, illetve két fia, László és Tibor szétszórta a hamvak egy részét.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
2026. október 16., péntek

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak

Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak
2026. október 15., csütörtök

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról

A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról
Hirdetés
Hirdetés