
Nagyszalonta egyik látványossága, a Csonkatorony Arany János szobrával
Nagyszalonta is igényli a kormánytól a helyi érdekeltségű üdülőhely besorolást, azt remélve, hogy ezáltal több uniós forráshoz juthat. Bihar megyében több település is megkapta ezt a státuszt az elmúlt három hónapban.
2020. december 14., 16:312020. december 14., 16:31
Török László polgármester a Bihon.ro hírportálnak úgy nyilatkozott, hogy a hajdúváros már benyújtotta a helyi érdekeltségű ülőtelep besoroláshoz szükséges több száz oldalas dokumentációt. Sőt, tette hozzá az elöljáró,
Az RMDSZ-es elöljáró szerint a titulus megszerzéséhez szükséges procedúrát már hónapokkal ezelőtt elindították. Török László szerint helyi érdekeltségű üdülőtelepként Nagyszalonta számos újabb uniós programhoz férne hozzá, így több támogatást tudna lehívni.
A termálvízben gazdag Bihar megyében az elmúlt hónapokban Belényes, Vaskohsziklás, Madarász és a határ melletti Bors község kapta meg a helyi érdekeltségű üdülőhely státuszt. A kisvárosok, községek Nagyvárad példáján buzdultak fel, mely tavaly nyerte el az országos érdekeltségű üdülőhely címet, és az önkormányzat már a második akvaparkot készül megépíteni.

A Nymphaea akvapark népszerűségén felbuzdulva az Őssi strandot is szórakoztatókomplexummá fejlesztené a nagyváradi önkormányzat.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
A kolozsvári önkormányzat lakhatási programja körüli vitát kivitték az utcára: egy nacionalista román szervezet szombaton tüntetést szervezett a Széchenyi téren, tiltakozva a Pataréten élő családok városi negyedekbe való áthelyezése ellen.
szóljon hozzá!