Múzeum lesz a romák lakhelyén

Két családot lakoltatnak ki a kétszáz éves épületből A kilakoltatás veszélye fenyeget két roma családot, akik húsz éve laknak abban az épületben, ahol a görögkeleti egyház szerint az első sepsiszentgyörgyi román iskola működött.

Gazda Árpád

2006. június 02., 00:002006. június 02., 00:00

Kovászna megye
A 18. században épült ingatlan a város tulajdonában volt, néhány évvel ezelőtt azonban kormányhatározattal műemlékké nyilvánították, és átadták a Keleti-Kárpátok Múzeumának. Az intézmény pert indított a roma családok ellen, amelyet meg is nyert. A múzeumot ugyanis kormányhatározat kötelezi arra, hogy 2007-ben megnyissa az első sepsiszentgyörgyi ortodox felekezeti iskola emlékházát, a lakóknak pedig már a nyár végéig ki kell költözniük, hogy elkezdhessék a munkálatokat. A 200 éves házban két család, összesen 26 személy lakik, akiket húsz évvel ezelőtt, a város központjában álló házuk lebontása után költöztettek ide. Albert Álmos polgármester elmondta, írásos megegyezés született arról, hogy a romákat csak abban az esetben költöztethetik ki, ha új házat építenek számukra. Az elöljáró elismerte, hogy a múzeum jogában áll a bírósági döntés alapján végrehajtót alkalmazni és kilakoltatni a két családot, ám hangsúlyozta: ebben a polgármesteri hivatal csak akkor segít, hogyha sikerül számukra új lakhelyet találni. Valeriu Cavruc, a múzeum igazgatója a Krónikának elmondta, a Keleti-Kárpátok Társaság nevű román civil szervezet önként vállalta, hogy felépíti a házakat, amelyek számára az önkormányzat már a telket is kijelölte. „A román civil szervezetek gyűjtést szerveztek, többek között az ortodox egyház is ajánlott fel támogatást a két család házának felépítésére” – fejtette ki az igazgató. Valeriu Cavruc hangsúlyozta: függetlenül attól, hogy felépülnek-e az új házak, a múzeum kénytelen lesz a bírósági határozat alapján kilakoltatni a romákat. Kovács Zsolt
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek
2025. szeptember 27., szombat

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat

A nyelvtanulás hosszú távon nagy mértékben megtérülő türelemjáték, a leggyorsabban pedig élő gyakorlással lehet elsajátítani egy nyelvet – vallja Popa Gitta, aki szerint fontos, hogy a román nyelv tanulása szeretetteljes, interaktív közegben történjen.

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat
2025. szeptember 27., szombat

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is

A globális ingatlanpiac túlzásai korrigálódni kezdtek, de a nagyvárosokban még mindig évtizedekbe telik, mire egy átlagjövedelmű munkavállaló saját lakáshoz juthat.

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is
2025. szeptember 27., szombat

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség határozottan elutasítja az ösztöndíjrendszer radikális átalakítását a 2025/2026-os tanévre vonatkozóan, amely a hallgatókat hozza nehéz helyzetbe az előző kormány felelőtlen döntései miatt – hangsúlyozza a szervezet.

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez