Hirdetés

Műemlékké nyilvánítanák a szentgyörgyi trikolórt

Műemlékké nyilvánítaná a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma azt a lobogót, amelyet a sepsiszentgyörgyi városháza tornyára akarnak kitűzni. 

Bíró Blanka

2015. szeptember 16., 19:462015. szeptember 16., 19:46

Tervüket azzal indokolják, hogy a lobogó „Románia újraegyesítését jelképezi”, mivel hetvenegy évvel ezelőtt a bevonuló román katonák tűzték ki, amikor „felszabadították a várost a fasiszta-horthysta elnyomás alól”.

Közleményükben hangsúlyozzák, Észak-Erdélyben Sepsiszentgyörgy városát szabadította fel elsőként a román hadsereg az „idegen elnyomás” alól, hetvenegy évvel ezelőtt tűzte ki egy román katona a trikolórt a városháza tornyára, ezért a román hadsereg hősiességének jelképe. Emlékeztetnek, hogy 2009-ben már előterjesztették az erre vonatkozó javaslatukat.

A civil szervezet támogatja a prefektúra törvénymódosító kezdeményezését is, hogy ismét vezessék be a büntető törvénykönyvbe a román nemzeti jelképek megsértésének a bűntettét, a zászlótörvénybe pedig iktassanak be egy olyan cikkelyt is, amelyik előírja, hogy a megyeszékhelyek polgármesteri hivatalainak a legmagasabb pontjára is ki kell tűzni a román nemzeti lobogót.

Mint ismeretes, szeptember 8-án a román csapatok 1944-es sepsiszentgyörgyi bevonulásának évfordulója alkalmából tartott ünnepségen a szervezők nem tűzhették ki a román zászlót a városháza tornyára. A helyi hatóságok már korábban jelezték, hogy ez nem lehetséges, hiszen az ingatlant még nem vették vissza az építőtől, különben is a torony tetején villámhárító van. A törvény szerint viszont a polgármesteri hivatal homlokzatára visszatették a zászlót.

A román politikusokat felháborította a visszautasítás, Sebastian Cucu prefektus pedig bejelentette, ügyészségi feljelentést tesz az elöljárók ellen. A románok civil fóruma azt követeli, vonják felelősségre azokat, akik nem tisztelik a román szimbólumokat” – olvasható a fórum közleményében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
Hirdetés
Hirdetés