Hirdetés

MOGYE: késik a döntés a magyar intézetek megalapításáról, határozott lépéseket követel a BKB

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) vezetősége még nem döntött a magyar intézetek megalapításáról annak ellenére, hogy a román oktatási minisztérium október elején átiratban szólította fel erre az egyetemet - közölte az MTI-vel szerdán Brassai Attila egyetemi oktató, az egyetem tanszékvezető tanára.

Hírösszefoglaló

2011. október 26., 13:022011. október 26., 13:02

Az egyetem szenátusának keddi ülése elmaradt, mivel a testület döntésképtelen volt. Brassai elmondta, hogy a döntéshozó testület kétharmadát képező 26 román oktató közül csak 10-en jelentek meg, így a magyar oktatók hiába voltak jelen teljes létszámban.

Az intézmény legfőbb fórumának arról kellett volna határoznia, hogy módosítja-e az egyetemi chartát, miután október 5-én felkérte erre a román oktatási minisztérium. A szaktárca átiratban kérte az egyetemet arra, hogy tartsa tiszteletben az idén hatályba lépett oktatási törvénynek a magyar intézetek létrehozására vonatkozó cikkelyeit. 

Az egyetem szenátusa ugyanis nyáron olyan chartát fogadott el, ami nem teszi lehetővé az egykori tanszékek helyét átvevő, kibővített hatáskörrel rendelkező magyar intézetek létrehozását.

Brassai elmondta: az ülés elmaradása ellenére a magyar és a román oktatók tárgyalásokat folytattak, és megállapodtak abban, hogy a jövő szerdai szenátusi ülésig elkészítenek egy tervet arról, hogy milyen szerkezeti formában lehet létrehozni a magyar intézeteket, figyelembe véve a magyar oktatók létszámát.

Emellett arról is megállapodtak - tette hozzá Brassai -, hogy a román egyetemek akkreditációjáért felelős szakhatóságtól és az oktatási minisztériumtól meghívnak szakértőket, mondjanak véleményt az oktatási törvény alkalmazásáról, arról, hogy megalapíthatók-e a magyar intézetek. Az egyetemen ugyanis nem létezik elég magyar nyelvű oktató, de Brassai szerint magyarországi oktatók segítségével ideiglenesen pótolható ez a hiányosság.

A tanszékvezető elmondta: elképzelhető, hogy a felsőoktatási intézmény román vezetői csak „időhúzásra játszanak”, és ennek a taktikának része a bukaresti minisztériumi és akkreditációs bizottsági szakértők véleményének kikérése. Ezt azonban még nem lehet egyértelműen megállapítani, hiszen a következő szenátusi ülést például nem beláthatatlan időre halasztották, hanem jövő hétre hívták össze.

Brassai - aki egyben a Bolyai Kezdeményező Bizottság elnöke - ezt annak kapcsán fejtette ki, hogy egy nappal korábban az általa vezetett szervezet egy közleményt adott ki. Ebben egyebek között azt javasolták az egyetem magyar oktatóinak, hogy „önhatalmúlag alakítsák meg a magyar intézeteket, és közöljék az egyetem vezetőivel, ezentúl csak az intézetek választott tisztségviselőitől fogadnak el utasításokat”. A BKB szerint a magyar oktatóknak bojkottálniuk kellene az egyetem valamennyi döntéshozó fórumának munkáját. Az oktató szerint azonban ezekhez az eszközökhöz csak abban az esetben folyamodjanak az oktatók, ha nem történik előrelépés a magyar intézetek létrehozása ügyében.

A BKB konkrétan azt javasolja, hogy a magyar oktatók önhatalmúlag alakítsák meg a magyar intézeteket, és közöljék az egyetem vezetőivel, hogy ezentúl csak az intézetek választott tisztségviselőitől fogadnak el utasításokat. Ugyanakkor egy küldött kivételével, bojkottálják az egyetem minden döntéshozó fórumának munkáját. A szervezet szerint a magyar tagozatnak járó állami támogatás öszegét külön számlára kell utalni, mivel annak jelentős részét  „a román tagozat szemérmetlenül ellopja”. 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Hirdetés
Hirdetés