Hirdetés

Mintegy száz pataréti roma tiltakozott Kolozsváron az elköltöztetése miatt

•  Fotó: Bone Ewald

Fotó: Bone Ewald

(Képgalériával) „Méltóságot, egyenlőséget!”, „Le a kirekesztéssel, le a szegregációval!” jelszavakat skandált tegnap Kolozsváron, a Béke téren összegyűlt mintegy száz roma.

Kiss Előd-Gergely

2011. január 20., 09:352011. január 20., 09:35

A tüntetők az ellen tiltakoztak, hogy decemberben az önkormányzat a Mărăşti lakónegyedi Coastei utcából a Patarétre költöztette őket. Az Amare Phrala Egyesület és a Desire Alapítvány szervezte tiltakozó megmozduláson „Romák vagyunk, méltóságban akarunk élni!” feliratú molinók mögé sorakoztak fel az elköltöztetett romák és a civil szervezetek képviselői.

Vincze Enikő, a Desire Alapítvány elnöke érdeklődésünkre elmondta: elsősorban azt kifogásolják, hogy az önkormányzat nem tájékoztatta kellőképpen a költözésről a Coastei utcai romákat, december 15-én írásban szólítottak fel mindenkit, hogy nyújtsa be lakásigénylését az önkormányzathoz, majd két nappal később kiköltöztették a romákat a Patarétre anélkül, hogy előzőleg erről értesítették volna őket.

Hozzáfűzte, azt is nehezményezik, hogy a cigányokat a város szélére, a legközelebbi buszmegállótól több kilométerre költöztették ki, ahol el vannak szigetelve az iskoláktól és munkahelyektől. Az alapítványi elnök szerint ennek a lépésnek egyenes következménye lesz a megbélyegzés, a szegregáció és a kirekesztés.

„Nagyon rossz ott, ahol most élünk, nincs gáz, nincs meleg víz. Ott lakunk 180 gyerekkel, a gyerekek mocskosan járnak iskolába, mert nagy a sár. A szeméttelep mellett lakunk, a gyerekek megbetegednek” – panaszolta Creta Ernest, az egyik érintett a megjelent újságíróknak.

A tüntetés szervezői tiltakozó levelet adtak át az önkormányzatnak, amelyet a kezdeményezők mellett az European Roma Rights Center (Európai Romajogok Központja) és a Romániai Romák Civil Szövetségének (Alianţa Civică a Romilor din România) képviselői írtak alá. A tiltakozók küldöttségét László Attila alpolgármester fogadta.

Elmondta, a romák elköltöztetésére azért került sor, mert az egykori tulajdonosok visszaigényelték ingatlanjaikat, a 18 roma család hivatalos bérleti szerződése 2009-ben lejárt, csak az önkormányzat hallgatólagos beleegyezésével maradhattak régi lakhelyükön még egy évet. Nem utolsósorban pedig tavaly decemberben készültek el a pataréti szükséglakások, a gyors költöztetésre azért volt szükség, mert félő, hogy az üres ingatlanokba jogtalanul beköltöznek a környéken illegálisan táborozó romák, akikkel később sokáig kellett volna pereskedniük ahhoz, hogy kiköltözzenek.

László Attila ugyanakkor határozottan visszautasította az önkormányzatot ért szegregációs vádakat. Emlékeztetett: a városháza korábban Szamosfalván akart több mint 150 szükséglakást építeni, akkor az ott élők hevesen tiltakoztak ez ellen, ezért meghiúsult a beruházás. Az elöljáró a Krónikának már tavaly márciusban leszögezte: a Pataréten nem romatelep létrehozását tervezik, hanem szükséglakások építését. „Nyilván nem csak a romákra gondoltunk, amikor elképzeltük ezt a projektet” – hangsúlyozta, példaként a Párizs utcai gázrobbanás kárvallottait említve, akiket hasonló szükséglakással segítenének.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
2026. október 16., péntek

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak

Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak
2026. október 15., csütörtök

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról

A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról
Hirdetés
Hirdetés