Hirdetés

Minél több műemléket szeretnének Nagyváradon

Hetven-nyolcvan olyan épület van Nagyváradon, amelyet ipari műemlékként lehetne bejegyeztetni – mondta tegnap Sárközy Zoltán RMDSZ-es városi tanácsos, aki március elsejétől átveszi a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány elnöki tisztségét a liberális párti Adriana Lipoveanutól.

Nagy Orsolya

2011. február 24., 10:082011. február 24., 10:08

Az alapítványt eredetileg a városi és a megyei önkormányzat közösen hozta létre, és fele-fele arányban kellene fenntartania, de mint Biró Rozália alpolgármester elmondta, az utóbbi években egyre kevesebb támogatás érkezik a megyétől. Szerencsére a város idei költségvetéséből sikerült százezer lejt elkülöníteni az alapítvány számára, így az folytathatja tevékenységét.

Sárközy Zoltán legfőbb céljai között említette, hogy elsősorban a megyeszékhelyen, de a megye többi részén található, történelmi vagy építészeti jelentőséggel bíró épületek közül minél többet B kategóriás műemléki rangra emeljenek, ehhez kéri az önkormányzatok segítségét. A műemléki besoroláshoz jóváhagyást kell kiváltani a művelődési minisztériumtól, és a teljes procedúra egy évig is eltarthat, de sok épületet már azzal is meg lehet menteni a lebontástól, ha csak elkezdik a folyamatot – magyarázta a tanácsos. Kúriákat, tájházakat, akár romokat, kastélymaradványokat ajánlhatnak a minisztérium figyelmébe, illetve olyan létesítményeket, amelyek ipari műemlékké nyilváníthatók – ez a kategória bár nem ismeretlen, egyáltalán nem elterjedt még Bihar megyében, pedig számos épület igényt tarthatna erre a státusra – mondta Sárközy. Nagyváradon például a régi villamos remízt, az Emilia-malmot, a kovácsoltvas vasúti felüljárót lehetne ipari műemlékké nyilvánítani, még mielőtt megsemmisülnek. Elmondta: a történelmi belvárosban 50 épület műemlékké minősítését tűzték ki célul, a folyamat néhol már el is kezdődött. Mint kifejtette, a paloták lakóinak azért is jó, ha a tulajdonukban álló épület műemlék lesz, mert úgy akár EU-s forrásokból is finanszírozni lehet a felújítását.

A vár restaurálása is az alapítvány részleges felügyelete alatt folyik – az egyedülálló középkori erődítmény a város brandjének fontos része lehetne például a szecesszióval együtt. Sárközy elképzelése szerint májustól már kialakult tanösvényeken vezethetnék végig a helyreállítás alatt álló épületegyüttesen az érdeklődőket hozzáértő idegenvezetők. Egyébként jelenleg is számos iskolai osztály jön vársétára Nagyváradra, más városokból vagy Magyarországról még többen is, mint helyből – mondta az alapítvány leendő elnöke.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés