
Az áruszállításban létfontosságú kamionosokat nem faggatják a határátkelőknél, csupán torlódáskor kell várakozniuk
Fotó: MTI/Rosta Tibor
„Gyógyszert, élelmiszert szállítunk többnyire, amire ilyenkor nagy szükség van” – mondta a Krónikának Veres Adrienn Kálmán. A kamionsofőrként dolgozó, Beszterce-Naszód megyei férfi a nyugat-európai állapotokról, a határátkelőkön tapasztaltakról mesélt lapunknak.
2020. március 28., 13:552020. március 28., 13:55
2020. március 28., 13:582020. március 28., 13:58
A koronavírus-járvány sújtotta Európában nemcsak az egészségügyi személyzet és a karhatalmi erők dolgoznak megfeszített tempóban ebben az időszakban, hanem a fuvarozók is. Az európai országokban tapasztaltakról Veres Adrienn Kálmán kamionsofőr beszélt lapunknak. A Németországban élő, Beszterce-Naszód megyei férfi feleségével váltásban dolgozva rója az európai autópályákat.
– válaszolta, mikor arról kérdeztük, mennyiben más a munkájuk járvány idején. Mint kifejtette, az utóbbi hetekben, a tömeges megbetegedések óta többnyire gyógyszert és élelmiszert szállítanak, így valószínű, hogy a következő időszakban is dolgozniuk kell, hiszen ezekre mindenhol nagy szükség van.
Érdeklődésünkre elmondta: Spanyolországban nagyon kevés a gépkocsi az utakon, de annál több rendőrautót látni. Franciaországban sem más a helyzet. „Nagyon meglepődtünk, amikor Párizson keresztüljöttünk. Mindig dugó szokott lenni, általában két óra kell, hogy áthaladj, de most 45 perc alatt elhagytuk. Érezhető, hogy az emberek zöme nem jön ki a házból” – mesélte a kamionsofőr.
Európa-szerte bezártak az éttermek, de Spanyolországban például a benzinkutak bolti részébe is tilos bemenni, csak tankolni lehet, majd az ablaknál fizetni, vásárolni. Németországban nyitva vannak a benzinkutak, de az éttermek nem üzemelnek. Csak Bajorországban van kijárási tilalom, de országszerte felszólították a lakosságot, hogy csak nagyon indokolt esetben hagyja el a lakást. Az autópályákon egyelőre egyik országban sem látni ellenőrzőpontokat.
„Nyugat-Európában szinte mindenhol visszaállították a határellenőrzést, nemrég voltunk a német–osztrák, osztrák–olasz, német–francia, francia–spanyol határon, mindenhol ellenőriztek. Minden egyes személygépkocsit, lakókocsit megállítanak” – magyarázta a férfi a határátkelőkön szerzett tapasztalatokat. A kamionokat ellenben minden országba beengedik, a teherszállításnak fenntartott sávon érkeznek a határátkelőkre, ahol a határőrök és rendőrök csak a kisautókat vizsgálják.
„Nekünk csak intenek, hogy menjünk, nem állítanak meg. Az uniós tagállamok egyetértettek abban, hogy a teherszállítást nem lehet felfüggeszteni. Biztosítani kell az élelmiszer- és gyógyszerellátást, erre nagy szükség van ilyenkor” – mutatott rá a sofőr. Hozzátette, ha kellett is várniuk valamelyik határon, az amiatt volt, hogy több kamion feltorlódott.
– hangsúlyozta Veres Adrienn Kálmán, amikor az általuk alkalmazott óvintézkedésekről kérdeztük. Mint mondta, a német szállítási cégnél nem kaptak védőfelszerelést, de igyekeznek védekezni. Felhívták a figyelmüket, hogy bárhova mennek, próbálják tartani a távolságot másoktól, gyakran mossanak kezet, tartsák be az óvintézkedéseket. Mivel máskor is a kamionban töltötték az éjszakát, ez nem okoz változást az életükben. „Csak akkor kerülünk kapcsolatba más emberekkel, amikor a célállomáson lerakjuk az árut” – mesélte a férfi, hozzátéve, hogy sok helyen maszkot, kesztyűt osztogatnak, amit ott-tartózkodásuk alatt kötelező viselniük.
– mondta a sofőr nevetve, amikor a megelőzési praktikákról kérdeztünk.
Ezekre szükség is lesz, ugyanis Adina Vălean szállításért felelős EU-biztos a napokban elmondta: számos kérést intézett a tagországokhoz annak érdekében, hogy felgyorsuljon a szállítás, és biztosítani tudják a koronavírus-járvány legyőzéséhez életbe vágó szállítmányokat. Az EU-biztos a G4Media.ro hírportálnak adott interjúban közölte: többek között azt kérte, hogy a sofőrök a kabinban töltsék a pihenési időt, ne kerüljenek kapcsoltba másokkal.
Az EU-biztos úgy vélte, nem kell prioritási listát felállítani az árura vonatkozóan, hiszen nehéz kategorizálni ezeket: a gyógyszergyártáshoz sok vegyi anyagra van szükség, ahogy az egészségügyi felszerelésekhez is számos alkatrész kell.
Adina Vălean szerint azt is el szeretnék érni, hogy a határátkelés szigorítása ellenére a vámban töltött idő ne legyen több 15 percnél, a sofőröknek ne vizsgálják a testhőmérsékletét, hanem „zöld folyosókon” engedjék őket útjukra. Mint mondta, jelenleg a román–magyar határon, illetve Lengyelország balti államokra nyíló határkelőin vannak problémák, de ezek megoldása folyamatban van.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!