
Fotó: A szerző felvétele
2011. október 04., 08:062011. október 04., 08:06
Mostantól Micimackó és barátai mosolyognak vissza a falról. Az elkészült grafikákat Borboly Csaba megyei tanácselnök is szemrevételezte, végigjárva a kórtermeket és további fejlesztésekről beszélve Lukács Antal igazgatóval. A Gyermekmosoly programban részt vevő intézménybe nem érkeztek üres kézzel. A megyei tanács támogatásával kiadott kifestőskönyveket és gyerekeknek szóló, a mesés Székelyföldet bemutató kiadványokat is átadtak. „Örülünk, hogy a tanintézetek mellett a székelyudvarhelyi kórház is pályázott, és bízunk benne, hogy sikerül barátibbá, mosolygósabbá tenni a gyerekek számára az itt eltöltött napokat” – fogalmazott Borboly Csaba.
A Gyermekmosoly program a megyei tanács révén valósulhatott meg, ezt még 2010-ben a családban való gondolkodás terjesztését célzó Családprogram keretében azzal a céllal indítottak el, hogy növeljék a családok és gyermekek életszínvonalát segítő környezet kialakítását. Az eredetileg óvodák számára kiírt pályázat révén a nyertes intézmények egy-egy termét vagy folyosóját festette ki a nyári szünidőben Farkas Barna csíkszeredai reklámgrafikus, aki díjmentesen vállalta a munkát, a megyei önkormányzat pedig biztosította a szükséges eszközöket. Az akció során több udvarhelyszéki intézmény is a 38 nyertes közé került, így megszépült a kányádi, az oklándi, a homoródszentmártoni, a muzsnai, a dályai, a kápolnási és miklósfalvi óvoda is.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?