
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Idén először mezőgazdasági területeket utal ki az állam a fiatal gazdáknak az Állami Birtokok Ügynöksége (ADS) által ügykezelt területekből – közölte vasárnap Adrian Oros mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter.
2020. január 12., 17:242020. január 12., 17:24
2020. január 12., 18:032020. január 12., 18:03
„2020-ban először a pénztámogatás mellett megpróbálunk majd 50 hektárnyi mezőgazdasági területet is kiutalni a fiatal gazdáknak. A bizonyos területekre kötött koncessziós szerződések ebben az évben lejárnak, és nem fogjuk meghosszabbítani őket” – fogalmazott az Agerpres szerint a tárcavezető egy kolozsvári sajtótájékoztatón.
A miniszter szerint az Állami Birtokok Ügynöksége 319 390 hektárnyi mezőgazdasági területet ügykezel, ebből 111 640 van telekkönyvezve.
„230 ezer hektárnyi terület koncesszióban van, de ebből egyetlen hektár sincs fiatal gazdáknál” – mondta. Hozzátette, ezeket a területeket uniós vagy az Európai Unión kívüli cégek használják, amelyek mezőgazdasági támogatásokban is részesülnek.
Egyébként
A tárcavezető egy kolozsvári sajtótájékoztatón azt mondta, az új Országos Stratégiai Tervben arra fognak törekedni, hogy minél kevesebb pénzt juttassanak azoknak a személyeknek vagy befektetési alapoknak, akik vagy amelyek kizárólag a különféle támogatások reményében fektetik a pénzüket mezőgazdaságba.
– fogalmazott. Adrian Oros szerint „támogatásvadászok” tekintetében Románia élen jár Európa-szinten.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!