
Mezei János társelnök szerint a munkából is kiveszi a részét az EMSZ
Fotó: Gergely Imre
Mezei János szerint hosszú távú stratégia alapjait fektették le az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) és az RMDSZ közötti megállapodás szentesítésével. Az EMSZ társelnöke azután nyilatkozott a Krónikának, hogy hétfőn aláírta a kétoldalú dokumentumot Kelemen Hunor szövetségi elnökkel Kolozsváron.
2020. november 02., 17:182020. november 02., 17:18
2020. november 02., 17:242020. november 02., 17:24
Mezei kérdésünkre úgy vélekedett, az RMDSZ azért tanúsított nyitottságot az ellenzéki tömörüléssel való együttműködésre, mert belátta, hogy a pluralizmusnak helye, az EMSZ-nek pedig súlya van az erdélyi magyar politikában, amit szerinte a helyhatósági választásokon elért eredmények is bizonyítottak. A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke szerint az MPP-vel kötött korábbi egyezményhez hasonlóan a mostani megállapodás azon alapszik, hogy helyi szinten verseny, országos szinten együttműködés alakuljon ki a felek között. „Mi nem ártani, hanem segíteni akarunk a közösségnek, hozzá akarunk adni az erdélyi magyar politikához. A hatásgyakorlás úgy lehet igazán eredményes, ha összefogásban tevékenykedünk, és beleszólhatunk a törvényhozási folyamatba is. Csak közösen tudjuk elérni a decemberi parlamenti választáson az elvárt szavazatarányt” – nyilatkozta a Krónikának Mezei János.
E téren fontosnak nevezte, hogy ne kerüljenek hátrányos helyzetbe azok a települések, ahol nem az RMDSZ színeiben nyertek mandátumot polgármesterek. Mezei kiemelte a megállapodás oktatási fejezetét is, a két fél e téren egységes erdélyi tanügyi stratégiában gondolkodik, olyan oktatásrendszer kialakítására törekszik, amelynek segítségével tanár és diák egyaránt megtalálja a lehetőségeket, és ennek köszönhetően itthon teljesedhetnek ki a magyar családok.
„Hosszú távú stratégiát fektettünk le a mostani megállapodással. Számunkra igazából nem a parlamenti helyek megszerzése volt az elsődleges szempont, hanem az önkormányzati együttműködés, a tanügyi törvénycsomag kidolgozása és majdani előterjesztése, továbbá az autonómia kérdéskörének egységes felkarolása” – szögezte le Mezei János, hozzátéve: a megállapodáscsomag tartalmazza a szimbólumhasználat kapcsán tervezett törvénymódosítási kezdeményezést is, ezt a problémát szerinte ugyancsak együtt tudnak orvosolni a magyar alakulatok.
Megkérdeztük a társelnököt, hogy a decemberi parlamenti megmérettetés kampányából ugyanúgy kiveszik-e a részüket az EMSZ politikusai, mint az RMDSZ-éi. Mezei előrebocsátotta, az ő hozzáállásuk azonos az RMDSZ-ével, hiszen egy cél érdekében küzdenek. Közölte, ki kell venniük a részüket a munkából is, ha az eredményekből is egyformán részesülni akarnak. „Helyi szinten továbbra is a versenyt szorgalmazzuk, hiszen ebből a közösség jár jól, a legjobb polgármesterek, közösségi vezetők jönnek ki ebből a versengésből. Országos szinten viszont félre kell tenni a versenyt, és együttműködésre kell törekednünk, ha reális tényeken és hatékonyságon alapuló politikát folytatunk. Ez vezérelt minket a megállapodásra” – foglalta össze Mezei János.
Különben a hétfői kolozsvári eseményen Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, az EMSZ másik társelnöke nem vett részt. A gyergyószentmiklósi politikus kérdésünkre elmondta: azért csak ő írta alá a megállapodást hétfőn az RMDSZ elnökével, mivel az EMSZ-ben már januárban eldőlt, hogy a két párt szövetségének bejegyzése után egy évig ő képviseli az EMSZ-t, ő is szervezi meg annak kongresszusát, ahol majd megválasztják az új elnököt.
Egy Temes megyei, jogosítvánnyal nem rendelkező férfi alkoholt fogyasztott, majd be nem jegyzett traktor volánja mögé ülve négy parkoló autónak ütközött neki Temeskenéz községben.
A Szatmári Római Katolikus Egyházmegyének a Schönberger Jenő püspök által aláírt karácsonyi pásztorlevele
Pál József Csaba temesvári római katolikus megyés püspök karácsonyi pásztorlevele
Sok dolguk akadt karácsony idején is az erdélyi rendőr-főkapitányságok munkatársainak: több közlekedési baleset kapcsán derült ki ugyanis, hogy a gépkocsivezetők alkoholos befolyásoltság alatt ültek a volán mögé.
A kolozsvári önkormányzat december közepén döntött a város egyik legismertebb gyalogoshídja, az Erzsébet híd teljes körű felújításáról.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és Kerekes László segédpüspök karácsonyi pásztorlevele
Az erős szél miatt narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki Hunyad és Krassó-Szörény megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
szóljon hozzá!