Mérsékelt megegyezési kedv

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Biró Rozáliát, Nagyvárad alpolgármesterét választották az újraalakult Szövetségi Képviselők Tanácsa elnökévé. Biró Rozáliát választotta elnökévé az elmúlt hétvégén a megújult felállásban összehívott RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT). Nagyvárad alpolgármestere az első körben 6, a másodikban 18 szavazattal kapott többet, mint ellenjelöltje, Korodi Attila környezetvédelmi miniszter. Utóbbi a második forduló után sok sikert kívánt a győztesnek és visszalépett, a harmadik körben már egyedüli jelöltként megméretkező alpolgármester asszony így megkaphatta a szavazatok szabályzatban előírt minősített többségét.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

2007. december 10., 00:002007. december 10., 00:00

A tisztségért egyébként Szabó Károly szenátor is versenybe szállt, neki azonban csak 17 szavazatot sikerült gyûjtenie az elsõ fordulóban.

A jelöltek közül egyébként csak Korodi készült alaposan megszerkesztett, szlogenekkel sûrûn megtûzdelt beszéddel. Ebben ígéretet tett a fiatalos lendület és a letisztult gondolkodás ötvözésére, de azt is kijelentette, mûködõ demokráciát szeretne látni az SZKT-ban, e testületben szeretne fórumot teremteni a véleménykülönbségek megvitatására. „A folyosói egyeztetéseket gyûlésterembeli vitával kell felváltani\" – fogalmazott a miniszter. Hozzátette: így az SZKT a szövetség erõsítõjévé válhat, és beköszönthet az az idõszak, amikor nem a szavazás érvényességéhez szükséges létszám, hanem a vélemények sûrûsége okoz majd gondot.

Szabó Károly is az SZKT becsületének visszaállítását említette meg beismerten rögtönzött beszédében. „Azt szeretném, ha a fontos döntéseket e testületen belül hoznánk meg\" – magyarázta.

Biró Rozália inkább az RMDSZ egésze elõtt álló kihívásokról beszélt. Megjegyezte, olyan helyzetbe került a szövetség, amikor egy rossz tollvonással 17 év munkáját lehet tönkretenni. Hosszasan sorolta, hogy a romániai magyar társadalom milyen csoportjait szeretné újra egy asztal köré gyûjteni az RMDSZ keretében. „Meg kell értetni, hogy az RMDSZ nemcsak a tagságot, hanem az egész közösséget jelenti\" – fogalmazta meg. A számok tükrében Biró Rozália személye és beszéde meggyõzte a képviselõk többségét, a harmadik körben – amikor egyedüli jelölt volt – a leadott 127 szavazatból 11-en érvénytelenítették a szavazócédulát, illetve tízen szavaztak nemmel.

Az újdonsült elnöknek azonnal szembesülnie kellett az ülésvezetés nehézségeivel. Azzal például, hogy nehéz betartatni a felszólalókkal az ülés elején megszabott idõkereteket, és azzal is, hogy egyes felszólalók az elnök asszony elragadó megjelenését kezdték méltatni. Kovács Péter ügyvezetõ alelnök bókjára – humorérzékét megvillantva – jegyezte meg: „két perc pluszban!\"

Elnöki gyõzelemünneplés

Az SZKT-ülés gerincét azonban az európai parlamenti választások értékelése adta. Ehhez megfelelõ hátteret biztosított a kampányhajrában Marosvásárhelyen tartott erdélyi fórum óriásplakátja, amelyen az „Új honfoglalás\" jelszó hátterében az erdélyi települések nevei olvashatók. A kampány hangulatát idézte Markó Béla bejelentése is, aki választási gyõzelemhez gratulált a jelenlévõknek, és egyben meg is köszönte munkájukat. Külön köszönetet mondott a sajtó azon részének is, mely tárgyilagosan tájékoztatott a kampány alatt, hozzátette azonban, hogy sajtószabadság van, és a sajtónak szabadságában áll az is, hogy elfogult legyen.

Markó úgy vélte, annak ellenére volt sikeres a szövetség, hogy nem falusi együtteseket, hanem igazi bajnokcsapatokat kellett legyõznie. Ezek közé sorolta a Fideszt is, amely Tõkés László mögött állt a kampány során. Megemlített bizonyos – az ellenjelöltnek juttatott – magyarországi önkormányzati pénzeket, és emlékeztetett arra, hogy a budapesti Hír Televízió a választás napján folyamatosan az RMDSZ ellen kampányolt. „Van-e szabály, amit nem szegtek meg ellenünk?\" – tette fel a retorikus kérdést az elnök. Azt sem hallgatta el azonban, hogy az RMDSZ meglehetõsen rossz eredményeket ért el Székelyföld számos pontján, s ebbõl – mint fogalmazott – mindenütt le kell vonni a tanulságokat. Ha szükséges, az adott helyi szervezeteknél tisztújítást kell tartani. Beszéde közepén már lehetõségként említette a gyõzelmet: „lehetõséget kaptunk arra, hogy a dolgainkat rendbe tegyük\".

Felhívta a figyelmet arra, hogy az erdélyi magyarságnak „egy hangon\" kell szólnia Bukarestben, Budapesten és Brüsszelben egyaránt. Megjegyezte, lehet, hogy egyesek unják az egyhangúságot, de a kéthangú magyarság ellehetetleníti a közösség helyzetét. E kéthangúság jeleként említette, hogy Tõkés Lászlót a napokban fogadta Traian Bãsescu államfõ. Megjegyezte, ilyen körülmények között könnyen érvényesülhet a román politikai erõk részérõl az „oszd meg és uralkodj\" elve.

Markó Béla kijelentette, tudomásul kell venni, hogy az RMDSZ-en kívül is van élet az erdélyi magyar politikában. Úgy vélte azonban, elsõsorban a romániai magyar közösséggel kell folytatni a párbeszédet: azzal az egyharmaddal, amelyik nem értett egyet az RMDSZ-szel. Szükségesnek tartotta ugyanakkor az egyházakkal, és a civil társadalommal folytatandó párbeszédet is. „Kell a párbeszéd Tõkés Lászlóval és a Magyar Polgári Párttal is, de utóbbinak ehhez tisztáznia kell a román pártokhoz és intézményekhez fûzõdõ viszonyát.\" Feltételként szabta ugyanakkor azt is, hogy aki tárgyalni akar, ne nevezze az RMDSZ-t posztkommunista szervezõdésnek.

Kelemen Hunor ügyvezetõ elnök, EP választási kampányfõnök is a gyõzelem jegyében sorolta azokat az erdélyi megyéket, ahol az RMDSZ nyert Tõkés Lászlóval szemben, és azokat az ókirályságbeli megyéket, ahol a püspök szerzett több szavazatot. Megjegyezte azonban, Székelyföldet Csíkszék és Maros megye székelyföldi része mentette meg az RMDSZ számára. Balánbányát és Tusnádfürdõt leszámítva Hargita és Kovászna megye valamennyi városban elvesztették a versenyt. Kelemen kevés esélyét látta annak, hogy megegyezés szülessék az ellenzékkel. Mint mondta, azt látja, a vetélytárs nem akar tárgyalni, versenyt akar az önkormányzati választásokon.

Változatok a kiegyezésre

A székelyföldi frakció nevében Tánczos Barna állapította meg: a választási eredmények épp a Székelyföldön mutatják a legnagyobb bajt, ahonnan a legtöbb energia kellene hogy sugározzon. Borboly Csaba, a Tulipán frakció elnöke a gyenge mozgósító képességben és a városiak médiafogyasztási szokásaiban látta az okát annak, hogy Székelyföldön az RMDSZ-t a vidék támogatta. A Partiumi frakció nevében Lakatos Péter azt hangoztatta, nem találták meg az ellenszerét a szószéki kampánynak, és az RMDSZ-t lejárató kampánynak. A Novum Fórum frakció nevében felszólaló Kelemen Atilla megjegyezte, olyan településeken nyert az RMDSZ, ahová a rossz út miatt el sem tudott jutni a kampány során. Azt is megemlítette, hogy külön elemzést igényel annak a kiderítése, miért hagyta cserben a szövetséget az erdélyi magyar értelmiség. A Közép-erdélyi frakció nevében László Attila állapította meg, ott jutott bajba az RMDSZ, ahol polgármestere, iskolája van.

Frunda György, a kereszténydemokraták vezérszónoka Traian Bãsescu aknamunkájának tekintette, hogy Tõkés László 18 ezer szavazatot kapott a Kárpátokon túli megyékben. Hozzátette azonban, az államfõ nem Tõkés bejuttatására, hanem az RMDSZ kiszorítására játszott. Frunda ellentmondva az elnököknek, nem gyõzelemrõl, hanem vereségrõl beszélt, hozzátette azonban, nem ott veszített az RMDSZ, ahol a püspök nyert. A vereség okát az RMDSZ-es tisztségviselõk langyos hozzáállásában látta. Szenvedélyes elutasítással beszélt azokról a polgármesterekrõl, akik nem azonosulnak teljes mértékben a szövetséggel, és azt latolgatják, az RMDSZ vagy az ellenzék színeiben pályázzák meg a következõ mandátumot. Frunda azt is hibának találta, hogy a kampányban túlságosan jobbra kanyarodott a szövetség. „Vissza kell hozni középre az RMDSZ politikáját\" – állapította meg. Elfogadhatatlannak tartotta, hogy az RMDSZ úgy nézze az elvileg szövetséges Fidesz erdélyi kampányát, mint kisgyermek az óvodában. „Határozottan fel kell lépni ebben az ügyben az Európai Néppártban\" – jelentette ki.

A szabadelvû Eckstein-Kovács Péter azt hangsúlyozta, nem érdemes a néppárti frakcióba küldeni az EP-képviselõket, ha az RMDSZ-nek mind a Fidesszel, mind a Demokrata Párttal ellehetetlenült a kapcsolata. Ehhez pedig alapszabály-módosító kongresszust kell összehívni. „Nekünk kell megoldásokat keresnünk, mi kell hogy békejobbot nyújtsunk, mert mi vagyunk az erõsek, a jók\" – jelentette ki.

Az egyéni felszólalók sorában a Bihar megyei Szabó Ödön arról tájékoztatta a képviselõket, Szilágyi Zsolttól, Tõkés kampányfõnökétõl tudja, az ellenzék nem kíván megegyezni az RMDSZ-szel a jövõ évi választásokra. Tamás Sándor képviselõ azt hangsúlyozta, nem a hibásokat, hanem a hibákat kellene keresni. Az udvarhelyszéki Antal István és Sógor Csaba azt szorgalmazta, a választási eredmény által kirajzolt erõviszonyt figyelembe véve üljenek le tárgyalni az ellenzékkel.

Toró T. Tibor esélynek tekintette a választási eredményt. Nehezményezte, hogy sokan már most az ellenzékre hárítják a párbeszéd hiányát: „Én úgy tudom, hogy az RMDSZ vezetõi nem akarnak tárgyalni\". Azt javasolta, január végéig alakuljon meg az augusztusban már elvben kialkudott egyeztetõ fórum, és üljenek tárgyalóasztalhoz. Ezt szorgalmazta Rácz Levente Fehér megyei RMDSZ-elnök is. „Idõt nyertünk, és remélem életet is. Azonnal el kell kezdeni a tárgyalásokat. Ne mélyítsük tovább az árkokat, hanem kezdjük betömni azokat\" – hangsúlyozta.

Elmaradt Toró megregulázása

Noha az SZKT megszavazott napirendi pontjai között a szankciók kiszabása is szerepelt, helyzetelemzõ beszédében pedig Markó Béla elnök meg is említette, hogy a Tõkés László kampányában részt vállaló Toró T. Tibor Temes megyei képviselõvel szembeni politikai bizalommegvonásról van szó, végül nem került erre sor. A vezetõk bejelentették, hogy az esti színházi elõadás miatt nem nyújtható tovább az ülés, de ekkorra a döntésképesség is kétségessé vált: a képviselõk egy része már elpárolgott az ülésrõl.

Az ülésvezetés a Szövetségi Állandó Tanács határozatainak a megszavaztatásáról is megfeledkezett, noha ezt a kötelezettséget az alapszabály írja elõ az SZKT számára. A Toró-ügyre viszont többen is kitértek felszólalásukban. Frunda György úgy vélte, nem tolerálható, hogy egyes képviselõk az RMDSZ-infrastruktúra felhasználásával Tõkés László mellett folytattak kampányt. Toró válaszában elutasította, hogy Frunda adjon neki erkölcsi leckét, aki „becsapva a választóit, lelépett, miután megválasztották\". Hozzászólása négy perccel volt hosszabb a megengedettnél. Amikor ezt az ülésvezetõ Biró Rozália jelezte, Frunda felháborodottan vágta vissza: „Toró azóta beszél pluszban, amióta az RMDSZ-ben van!\" Válaszát pedig – amelyben megpróbálta elmagyarázni, hogy oka volt a visszalépésre – felemelt hangon kezdte, ezzel a megszólítással: „Tiborkám!\"

Markó Béla is ráerõsített a témára, amikor elmondta, a politikai bizalom megvonását kezdeményezték Toróval szemben, nem pedig a kizárást. A szankció enyheségét próbálta ecsetelni azzal, hogy felidézte: annak idején Toró Tibor harcolt a legvehemensebben a neptuni titkos tárgyalók – Frunda György, Tokay György és Borbély László, majd késõbb Nagy Benedek – kizárásáért. Ezt az állítást Toró elutasította. Kijelentette: nem kérte az említettek kizárását, és arra szólította fel az elnököt, hogy bizonyítsa állításait. A Temes megyei képviselõ azonban dicséretet is kapott. Az európai parlamenti mandátumot nyert Sógor Csaba köszönte meg neki, hogy mindvégig a megegyezés oldalán állt.

G. A.

(fotó: Gönczi Árpád)

Pártbejegyzés: nem gáncsol az RMDSZ

Nem próbálja megakadályozni az RMDSZ a Magyar Polgári Párt (MPP) bírósági bejegyzését. Ezt Kelemen Hunor jelentette ki a Krónika kérdésére. A Szász Jenõ székelyudvarhelyi polgármester vezette párt bejegyzésérõl e héten tárgyal a bukaresti törvényszék. Lapunk elõször Frunda Györgyöt kérdezte a pártbejegyzés esetleges megóvásáról. A szenátor, aki ügyvédként számtalanszor ellátta már a szövetség jogi képviseletét, szemmel láthatólag tõlünk értesült a bukaresti tárgyalásról. Kijelentette, semmit nem tud az ügyrõl, nem kapott erre vonatkozó megbízást az RMDSZ vezetõitõl. Markó Bélának sürgõs kávéznivalója akadt, amikor az MPP bejegyzésével kapcsolatos lehetséges RMDSZ-óvásról próbáltuk kérdezni. Kelemen Hunor viszont a lapunknak adott válasz után az SZKT plénumában is elmondta, az RMDSZ nem foglalkozik azzal, hogy megvétózza az MPP bejegyzését. Egyben ecsetelte is, hogy milyen konkurens megjelenésére számít. Olyan pártéra, „amelyben pártfegyelem mûködik majd. Amelyben az üzeneteket, a parancsokat Cotroceni-bõl kapják, és Székelyudvarhelyrõl továbbítják. Lesz egy olyan párt, amelyben nem áll majd ki a párt tagja az erkélyre, és nem kiabál ki onnan, hogy az õ véleménye más, mint a párt vezetõié. Mert ha ezt megteszi nem a politikai bizalmat vonják meg tõle, hanem kilökik az erkélyrõl\" – ecsetelte az ügyvezetõ elnök.

Az SZKT bejegyzett frakciói

Keresztény-Demokrata frakció

elnök: Frunda György

Közép-Erdély frakció

elnök: László Attila

Novum Forum frakció

elnök: Kelemen Atilla

Partium Frakció

elnök: Lakatos Péter

Székelyföldi frakció

elnök: Tánczos Barna

Szórvány frakció

elnök: Winkler Gyula

Tulipán frakció

elnök: Borboly Csaba

Elfogadott RMDSZ-platformok

Szociáldemokrata platform

elnök: Kira Miklós

Kereszténydemokrata platform

elnök: Kelemen Kálmán

Szabadelvû kör

elnök: Eckstein-Kovács Péter

Nemzeti Szabadelvû platform

elnök: Dénes István

Nõk a Nõkért platform

elnök: Szabó Annamária

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 05., vasárnap

Rémület egy kalotaszegi faluban: öt Kolozs megyei férfit vettek őrizetbe tettlegesség és fenyegetés miatt

Tettlegesség, rongálás, fenyegetés, valamint a közrend és a köznyugalom megzavarása miatt vettek őrizetbe szombaton, október negyedikén öt kiskalotai férfit egy feljelentés nyomán.

Rémület egy kalotaszegi faluban: öt Kolozs megyei férfit vettek őrizetbe tettlegesség és fenyegetés miatt
2025. október 05., vasárnap

Divatba jön a retró, újragondolt kazettás magnót dobott piacra egy erdélyi vállalat

A Marosvásárhely melletti Nyárádtőn múködő Electromureș vállalat új kazettás magnót dobott piacra.

 

Divatba jön a retró, újragondolt kazettás magnót dobott piacra egy erdélyi vállalat
2025. október 05., vasárnap

Három ember sérült meg a csúszós utak miatt egy autóbalesetben Hunyad megyében

Három ember súlyosan megsérült, és Dévára, a Hunyad Megyei Sürgősségi Kórházba szállították őket egy közlekedési baleset után, amely vasárnap délelőtt történt a DN 76-os országúton, Déva és Brád között, Szelistyora (Săliștioara) település közelében.

Három ember sérült meg a csúszós utak miatt egy autóbalesetben Hunyad megyében
2025. október 05., vasárnap

Várni kell még a jó időre: egyelőre nem áll el az eső és nem lesz melegebb

Nem maradnak abba az esőzések jövő héten sem az országban, a vasárnapi és hétfői hőmérséklet pedig nagyjából az évszaknak megfelelően alakul, és a napokban még hideg várható.

Várni kell még a jó időre: egyelőre nem áll el az eső és nem lesz melegebb
2025. október 05., vasárnap

Zöldebbé váltak az elmúlt évtizedekben a Kárpátok magashegyi területei

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) által vezetett nemzetközi kutatócsoport azt mutatta ki, hogy a Kárpátokban az 1500 méteres magasság fölötti területek az elmúlt négy évtizedben látványos változáson mentek keresztül.

Zöldebbé váltak az elmúlt évtizedekben a Kárpátok magashegyi területei
2025. október 04., szombat

Roma sorsokról készült alkotások, animációk taroltak a 25. Filmtettfeszten

Átadták Kolozsváron szombaton a Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle díjait, a fesztivál negyedszázados jubileumát ünnepli.

Roma sorsokról készült alkotások, animációk taroltak a 25. Filmtettfeszten
2025. október 04., szombat

Kifakadt Charlie Ottley, az Electricát okolja a hosszas áramszünet miatt

A Románia természeti szépségeit népszerűsítő Charlie Ottley brit dokumentumfilm-rendező, aki épp Erdélyben tartózkodik, élesen bírálta, hogy nem tudja megszüntetni az Electrica szolgáltató az áramkimaradásokat a hegyvidéken.

Kifakadt Charlie Ottley, az Electricát okolja a hosszas áramszünet miatt
2025. október 04., szombat

Pisztollyal és teleszkópos bottal fenyegetőzött egy Kolozs megyei férfi, lecsaptak rá a rendőrök

Aranyosgyéresi cégeket és magánszemélyeket fegyverrel fenyegető 29 éves férfit vett őrizetbe a helyi rendőrség, akivel szemben szombaton az ügyészség 60 napos bírósági felügyeletet rendelt el. A pisztollyal fenyegetőző férfinél házkutatást tartottak.

Pisztollyal és teleszkópos bottal fenyegetőzött egy Kolozs megyei férfi, lecsaptak rá a rendőrök
2025. október 04., szombat

Huszadik századi vértanúira emlékezett a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.

Huszadik századi vértanúira emlékezett a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
2025. október 04., szombat

Kicsit melegszik az időjárás, de nem szabadulunk az esőtől

A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.

Kicsit melegszik az időjárás, de nem szabadulunk az esőtől