Hirdetés

Merre halad a kamionsor?

Útlezárásokra és elterelésekre lehet számítani Nagylak és Szászsebes között. Hónapokra ellehetetlenítheti az ország nyugati megyéinek közúti forgalmát az E68-as európai út Nagylak és Szászsebes közötti 250 kilométeres szakaszának teljes felújítása. A Maros völgyén halad át ugyanis Románia egyik legzsúfoltabb országútja; naponta mintegy 30 ezer gépjármű közlekedik itt. A munkálatokat az elmúlt napokban kezdték el Déva és Szászváros között.

Lázár Lehel

Lázár Lehel

2007. szeptember 27., 00:002007. szeptember 27., 00:00

A hatóságok még nem döntötték el, hogy milyen más útvonalakra terelnék az áthaladó forgalmat, és azt sem, hogy a javítások idejére teljesen lezárják-e az E68-ast, amiként azt Ludovic Orban szállításügyi miniszter javasolta.

A temesvári központú területi útigazgatóság illetékesei szerint a teljes útlezárásról még nem született végleges döntés. Úgy vélik, az elterelés valószínűleg csak a teherforgalomra lesz érvényes, amelyet Magyarország területéről az Ártánd–Bors átkelőhöz irányítanak. Bármelyik változatot választanák is, az biztosnak látszik, hogy az E68-ast elkerülő Arad, Hunyad, Fehér, Bihar és Kolozs megyei utakon az elkövetkező időszakban jelentősen fokozódik a forgalom. Az országos útigazgatóság a következő tíz hónapra tervezi az érintett útszakasz teljes felújítását. Az E68-as forgalma azért jelentős, mert az út a 4-es számú páneurópai folyosó része. Nem kizárt, hogy a Bukarest felől Nagyszebenen át haladó kamionok ezentúl Szászsebesen Gyulafehérvár felé kanyarodnak, és az E60-ason, a Torda–Kolozsvár–Nagyvárad szakaszon folytatják útjukat Nyugat-Európa felé.

Múlt héten Ludovic Orban szállításügyi miniszter úgy vélte, a munkálatok mihamarabbi befejezéséért, ajánlatos lenne teljesen lezárni a feljavítás előtt álló Nagylak–Szászsebes útszakaszt. A tárcavezető szerint a részleges lezárás azt eredményezné, hogy a gépjárművek órákon keresztül várakoznának az útjavítás jelzőlámpáinál, így a Nagylak–Szászsebes közötti szakasz megtétele akár 12 órát is igénybe vehetne. A miniszteri elképzelés szerint a Magyarországról érkező teherforgalmat Borsnál lehetne beléptetni Romániába. Orban véleményével ellentétben a helyi hatóságok mindössze forgalomkorlátozásokat említenek. Gheorghe Brânzan, a Hunyad megyei útigazgatóság vezetője elmondta, akár lesz útzárlat, akár nem, ha Hunyad és Arad megyében a javítások miatt lassan lehet haladni, a főváros felől érkező teherforgalom egy része úgyis Kolozs megye felé irányul. „Teljes útlezárást nem terveztünk. Jelenleg is dolgoznak egy öt kilométeres, illetve egy hét kilométeres szakaszon, azonban itt is csak forgalomkorlátozás van érvényben” – magyarázta. A kétsávos szakaszokon egy, a négysávos szakaszokon pedig két sávot zárnak le a munkálatok idejére. „Amikor több szakaszon dolgoznak majd, megtörténhet, hogy a forgalom egy részét eltereljük, de egyelőre csak a személygépkocsikat” – vélekedett az igazgató. Hozzátette: a további korlátozásokról, illetve elterelésekről később döntenek.

Aradon már terelnek

Dézsi Attila, Hunyad megye alprefektusa szerint a teljes elterelés esetén az E68-as szerepét átvevő megyei utak nem tudnak megbirkózni az országút forgalmával. „Valószínűleg nagyobb torlódás lenne, mint amekkora most van a főúton” – vélekedett. Szerinte is az lenne a jobb megoldás, ha csak a személygépkocsikat terelnék át a megyei utakra, a teherautók pedig továbbra is a főúton közlekednének. Ezzel meg lehetne előzni a torlódásokat, az utak gyors tönkremenését, és jelentősen kímélnék az út menti épületeket is. Azok ugyanis a tehergépkocsik okozta rázkódástól hamar tönkremennének, ez pedig elégedetlenséget váltana ki a lakosság körében. Az Arad megyei prefektúra azonban már bejelentette: várhatóan a következő héttől elterelik az Arad és Déva közötti forgalmat. Ekkor kezdik meg a munkálatokat Almásszelistye közelében. A forgalomelterelésről már az országba való belépéskor figyelmeztető táblákon értesítik a sofőröket. A teherautók Arad–Temesvár–Lugos–Déva vagy pedig az Arad–Borosjenő– Halmágycsúcs–Brád–Déva útvonalakon haladhatnak. Közlekedni a megszokott útvonalon is lehet majd, de ott jelentős torlódásokra lehet majd számítani.

Gondot okozna a teherforgalom Kolozsváron

A Mediafax hírügynökség tájékoztatása szerint a Nagylak és Arad közötti szakasz munkálatai miatt le kell zárni a két helység közötti útszakaszt is. A temesvári központú területi útigazgatóságtól származó értesülések szerint valóban szóba került a teljes útlezárás, azonban erről még nem született végleges döntés. Az igazgatóság szerint a következő napokban dől el, mikor és milyen útlezárások és forgalomelterelések lesznek érvényben. A kolozsvári önkormányzat még nem értesült arról, hogy megnövekedhet a városon is átvezető E60-ason a teherforgalom. Boros János alpolgármester szerint gondot okozna a zsúfoltság, hiszen a tervezett terelőút csupán több éven belül épül meg. „A mellékutakra sem lehet irányítani a nehézgépjárműveket, mert tönkremennek az útszéli ingatlanok” – magyarázta Boros. Az alpolgármester azt reméli, hogy a teljes teherforgalom más útvonalakon juthat majd el az ország belsejébe.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Hirdetés
Hirdetés