Méltatlanul mellőzött a Görgény völgye: látványosságokból nincs hiány, mégis elkerülik a turisták

A mintegy 55 kilométeres szakaszon hiába kínál minden település legalább egy-két turistacsalogató látványosságot, a vendégek száma messze elmarad azokétól, akik Szovátát és környékét vagy Segesvárt választják kikapcsolódásuk úti céljául. Pedig aki egyszer a Királyok völgyébe látogat, nagy valószínűséggel másodjára is visszatér.

Rögtön Régen után kezdődhet a kaland

Ahogy a 153 C jelzésű megyei úton elhagyjuk Szászrégen helységnévtábláját, szó szerint is a Görgény mente sűrűjében találhatjuk magunkat. Az 1932 óta védett területnek számító Mocsárerdő egy olyan hely, ahol a több száz esztendős kocsányos tölgyek száma a háromszázat is meghaladja.

Az első település egyben a völgy legjelentősebb helysége is: a Rákóczi-hegy alatti, 1281 óta jegyzett Görgényszentimre a középkortól a 19. századig mezővárosi státust élvezett. A községközponttá degradált település most is az egykori kisváros jegyeit viseli magán.

A valamikor színmagyar településen álló épület elődjét 1642-ben I. Rákóczi György építtette vadászkastélynak, késő reneszánsz stílusban. Kevesen tudják, hogy 1662-ben erdélyi országgyűlést is tartottak benne, ezt követően viszont évtizedekig lakatlanul állt. Évtizedekkel később, a 18. század első felében az új tulajdonos, Bornemisza János a dombtetőn lévő vár köveinek felhasználásával, barokk stílusban helyreállította és kibővítette.

Az épület nem úszta meg az 1848-as forradalmat, pontosabban a Szentimrét körülvevő román falvak lakóinak haragját. A parasztok feldúlták a kastélyt, de a család 1855-re helyreállította. A Bornemiszák kivonulása után a bécsi udvar tett szert az épületre és annak csodálatos dendrológiai parkjára. Ferenc József osztrák császár 1881-ben fiának, Rudolfnak adományozta, a trónörökös – mindössze két évig – vadászkastélyként használta. A császár fia, egy másik, a Bécs melletti mayerlingi vadászkastélyban elkövetett öngyilkossága után, a monarchia 1893-ben erdészeti és erdőőri iskolát létesített. A közel százhúsz éves múltra visszatekintő tanintézményből az 1987/88-as tanév óta szorították ki teljesen a magyar osztályokat.

A kastély udvarára a portás hangulatának függvényében lehet bejutni. Az ódon falak mellett érdemes egy kiadós sétát tenni a dendrológiai parkba, illetve az ösvényen felkapaszkodni Rákóczi-vár romjaihoz és a hegytetőn álló római katolikus kápolnához.

– dicsekszik a férfi, majd a zsilipet felhúzva, a hitelesség kedvéért egy rövid, de valóban hatékony bemutatót tart. Mint kiderül, sokan járnak hozzá mosni, még a szomszédos Hodákról is. A fizetség jelképes és „kétirányú”: egy-egy pohár pálinka vagy üveg sör – amit hol a vendég, hol a házigazda tesz az asztalra.

A havasokból lezúduló, udvarba bevezetett patakocska hídját átlépve a látogató egy ódon vízimalomban találja magát. Állítólag még a 19. század második felében épült, és ma is működik. „De idestova harminc éve csak árammal” – sajnálkozik Mitu bá, aki viszont szomszédjával, Ioan Todorannal nem tett le arról, hogy egy szép napon megjavítsa. Az idős Todoran fia, Ionuţ a szomszédban pisztrángtenyészdét hozott létre, ahová a környékbelieken kívül Vásárhelyről, sőt a Mezőségről is kijárnak a vásárlók.

Pisztráng és puliszka

Továbbhaladva, ahogy a völgy szűkül, kezdenek megjelenni a villák és vendéglátóipari egységek is. Maria Suceava a környék egyik legnagyobb és legkellemesebb panzióját vezeti. Mint mondja, soha nem hitte volna, hogy vendéglátásból fog élni, de amikor a 2010-es évek első felében megadatott, hogy európai uniós forrásokra pályázzanak, a férje gondolt egy merészet, és belevágott.

Arra a kérdésre, hogy mi vonzza a turistákat, Suceava asszony elmondja, hogy a természet szépsége és csendje, a vendégszeretet és a jó konyha. Mindenek fölött a sült pisztrángot ajánlja puliszka körítéssel, amely nemcsak a románok, hanem a visszatérő székelyföldi és magyarországi vendégek kedvence is.

Különben télen, a szilveszteri buli után lakatot lehet tenni az épületre. Szovátán legalább tíz éve közbeszéd témáját képezi egy síparadicsom kialakítása a Mezőhavason. Ez a Görgény mentieknek is kapóra jönne, hisz az 1774 méteres csúcs nem csak légvonalban van közel, több erdei úton nyugati irányból is aránylag könnyen megközelíthető.

Bár a hangosan felzúgó négykerekes járgány nem igazán illik a Via Transilvanica túraösvényeire és a védett állatfajok erdejébe. Ennél sokkal csendesebb és kulturáltabb időtöltést kínál Dimitrie Sturdza herceg magán vadászati múzeuma, ahol a Svájcban letelepedett nemes a világ szinte összes kontinenséről begyűjtött trófeái megcsodálhatók. Azoknak, tegyük hozzá, akik időben bejelentkeznek és időpontot egyeztetnek az épület gondnokával.

ahová időnként visszahúzódhatott.

Ha valaki azt hinné, hogy a legutóbbi kommunista diktátor megalomán ízlésének megfelelően rendezték át, az téved. Az 1933-ban elkészült gerendaépítményben sem aranycsapok, sem márványlépcsők nincsenek; a vadászkastély az, aminek annak idején a román uralkodó, majd a trónon őt követő II. Károly és I. Mihály elképzelte. Annyi, hogy a kapu nem mindenki előtt áll nyitva.

Merthogy Paul Philippe herceg sikertelenül pereskedett az ingatlanért. „Ceauşescu nem módosított szinte semmit, csak azt a hatalmas agancsot hozta, amely trófeaként ott látható a falon” – mutat az egyik ajtó fölé Maria Fărcaş, aki férjével az egyik melléképületben lakik.

Mielőtt megkérdeznénk, hogy az ország „első számú vadásza” mikor lőtte a szarvast, a gondnok asszony felvilágosít, hogy Ceauşescu nem a Görgényi-havasokban ejtette el a nagyvadat, hanem Borszékon túl, Tölgyesen. Egészen pontosan ötvenöt esztendővel ezelőtt, 1966. szeptember 23-án.

„Ez volt az elvtársnő kedvenc játéka, állítólag órákig képes volt a négy rekesz valamelyikébe célozgatni” – mondja Maria Fărcaş. A „subát” a román irodalom nagy klasszikusa, Mihail Sadoveanu sakkozó asztala, valamint a modern kor billiárd-, illetve csocsóasztala egészíti ki. Idegenvezetőnk a vitrálokra és a fából készült burkolatra hívja fel a figyelmünket. Utóbbin egy milliméternyi hasadás nincs, annyira pontos munkát végeztek ezelőtt kilenc évtizeddel. „Gyermekként én is gyakran hallottam az öregektől, mikor lehet és mikor nem szabad kivágni a fát. Szerintük teleholdkor volt a leginkább ajánlott. Nem mint ma, hogy egyik nap még fütyül rajta a rigó, másnap a szárítóban találjuk, harmadnap meg az asztalosműhelyben” – szólal meg a vidéki ezermester az asszonyban.

Ha jól utánaszámolunk, nem is oly sok pénzért: a tízszobás kastélyt egy húszfős társaság mintegy háromezer lejért bérelheti egy péntektől vasárnapig tartó hétvégére. A kastély szomszédságában érdemes ellátogatni a pisztrángos tavakhoz, és az 1779-ben épült Szent Miklós ortodox fatemplomba, amely eredetileg a kincsesfői híveket szolgálta. A görögkeleti egyház 1939-ben döntött a lebontásáról és a laposnyai vadászkastély szomszédságába való költöztetéséről.

Gyermektábor az erdő mélyén

A kastélytól mintegy húszperces sétára, 970 méter magasságban fekszik az egykori pionírtábor. Fénykorában turnusokban háromszáz gyermek fogadására is alkalmas volt, de a rendszerváltást követően teljesen lepusztult. Amióta a hatóságok ismét felismerték a turisztikai potenciálját, és bizonyos épületeit kipofozták, félszáz gyermek fogadására alkalmas. Vakációban iskolások és sportolók lepik el, becsengetés után inkább az erdei munkások veszik igénybe.

– mondja Sorina Matei, aki férjével együtt a tábor mindenesei. Innen már jóformán nincs tovább. A Gyergyói-medencébe átívelő megyei út sokáig csak traktorok, erőgépek, szekerek vagy terepjárók által volt használható. Most már kisautóval is át lehet merészkedni Gyergyóremetére – türelem és tengely kérdése az egész. Laposnyáig viszont mindenképpen megéri feljönni, ha nem másra, egy egynapos kirándulásra.