
Az illetékes megyei bizottság, valamint a Bihar megyei prefektúra jóváhagyására vár az a tervezet, amely alapján a nagyváradi önkormányzat hivatalosan is eleget tenne nemrég bejelentett ígéretének, és a városalapító Szent László királyról nevezné el a főtéri hidat.
2015. március 31., 19:022015. március 31., 19:02
A megyei illetékesekhez véleményezésre elküldött projekt azonban a megyeszékhely többi átkelőjének az átnevezésére vonatkozik. Míg a Decebal (a városnegyed alapján), a Dacia (a korábbi szálloda neve alapján) vagy a Densuşianu (az utca alapján) nevek még jelenleg is használatban vannak, addig az Őssi negyedben lévő új építésű hidat I. Károly királyról, míg a Szilvásban épülő új átkelőt Constantin Prezan marsallról neveznék el.
Bár ez utóbbi név nem sokat mond a váradiaknak, Fleisz János helytörténész lapunknak rámutatott, hogy az első világháború időszakában Averescu mellett Prezan volt a másik jelentős parancsnok. Elsősorban a moldvai harcokban vállalt szerepet, de távolról irányította az erdélyi eseményeket és Budapest elfoglalását is.
„Prezan az egyik legjelentősebb parancsnoka a korabeli, úgynevezett egyesítő román hadseregnek” – mutatott rá a történész. Tájékoztatása alapján ő volt az, aki 1919 májusában elkísérte Ferdinánd román királyt és Mária királynét Nagyváradra. Ezzel együtt Fleisz furcsállja, hogy épp az ő nevét javasolta a városvezetés, meglátása szerint ugyanis sok más olyan személyiség közül lehetett volna választani, akiknek valós közük volt a város történelméhez.
„Nekünk az a legfontosabb, hogy a Szent László hidat Szent László hídként elfogadja a bizottság” – mutatott rá lapunknak Huszár István alpolgármester. Az RMDSZ-es elöljáró ugyanakkor lapunktól halott először a Prezan névről, bevallása szerint nem látta az iratot, amelyet Ilie Bolojan polgármester kabinetje kiküldött a témában.
„Én Brătianuról tudok, mert az építőről egyelőre Macio néven emlegetett híd éppen oda, a régi nevén Bunyitai ligetbe torkollik. Korábban, egy beszélgetés során még arról volt szó, hogy a parkról nevezik el. Én azt javasoltam, hogy szilvási híd legyen” – magyarázta az elöljáró.
Tájékoztatása szerint bár az ottani telekviszonyok még nincsenek tisztázva, már van egy elképzelés, amely alapján a Körös-parti területet Szilvás parkként jegyzik majd – hiszen mindenki úgy ismeri –, és ott piknikövezetet alakítanak ki.
„Ugyanaz lesz, mint régen, csak nem vadkemping jellegű” – magyarázta Huszár István. Az alpolgármester leszögezte, végleges határozattervezet a témában csak az illetékes megyei bizottság jóváhagyása után kerülhet a helyi tanács elé.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
szóljon hozzá!