Kizárólag az állami, illetve az önkormányzatok tulajdonában lévő erdőkre vonatkozik az a novemberi kormányrendelet, amelynek értelmében ezentúl a városatyáknak minden évben referencia-, illetve az árverések előtt kikiáltási árat kell elfogadniuk a közvagyon tárgyát képező erdőkből származó faanyagokra vonatkozóan – hívta fel a figyelmet Simó Ferenc, a Homoródi Erdészeti Hivatal erdőmérnöke.
2015. december 30., 19:122015. december 30., 19:12
A testületnek eddig az volt a feladata, hogy eldöntse, miként értékesítőhető az aktuális évben kivágandó famennyiség, illetve abból mennyit adnak el, mennyit tartanak meg saját felhasználásra. Az önkormányzatok hatáskörébe került ugyanakkor a faanyag árképzési módszertanának meghatározása is, amit korábban az erdőgazda javaslata alapján döntöttek el. A módosított jogszabály ugyanakkor lehetőséget biztosít arra, hogy utóbbi intézkedést mellőzve az államilag meghatározott referencia-, illetve kikiáltási árakat fogadják el.
A törvény módosulása jelentős növekedést eredményezett a faanyagok eladási ára terén, ami már az országos piacon is éreztette hatását: decemberben több nagy vállalat is tiltakozott a változtatás miatt. Az új árakat az utóbbi öt évből származó országos szintű adatok alapján határozták meg minden fafajtára, illetve figyelembe vették azt is, hogy mennyi munkát vesz igénybe a kitermelés.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!