
2011. július 01., 10:562011. július 01., 10:56
A négyemeletes tömbházban 51 olyan szoba van, amely rossz anyagi körülmények között élő embereknek nyújt otthont, amíg a saját lábukra nem sikerül állniuk. Konyha nincs a szobák mellett, több közös fürdőszoba áll rendelkezésükre. A bérleti díj hat lej, ehhez hozzáadódik a közműszámla, ami az ott lakók számától függően a téli hónapokban elérheti a 2–300 lejt is. A munkálatokra elnyert 3,6 millió lejes támogatás már meg is érkezett a város számlájára, ám mielőtt a munkálatok megkezdődhettek volna, a lakókat más szálláshelyekre kellett áthelyezni.
Olyanok is voltak azonban, akik egy-másfél éve egy banit sem fizettek az önkormányzatnak, ezek az emberek nem kaptak új szállást, hanem az utcára kerültek. Az adósok közül egyedül egy háromgyerekes család kapott ideiglenes lakhelyet a város másik szállójának lakókonténerében – esetükben a kiskorúak érdekeit vette figyelembe az önkormányzat. A szociális otthonban a felújítás után 19 egyszobás és 10 kétszobás, kis konyhával és fürdőszobával rendelkező lakás lesz – a kétszobások esetében a második szoba a kiépített tetőtérben kap majd helyet, és a lakáson belüli lépcsőn lehet oda feljutni. Azok, akik mostanáig ott laktak, előnyt élveznek a lakások elosztásánál, de nagyon szigorú feltételeknek kell megfelelniük – szögezte le Dumitru Sim.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!