
Nem mindegy, hogyan válnak el útjaik. A mediátor megkönnyítheti a felek közötti egyezség megkötését, de ennek immár nincs jogi súlya
Fotó: 123RF
Az eljárásindítást megelőző közvetítés sokat segíthetne a válás körülményeinek tisztázásában, ám a házasságuk felbontását kérő felek nemigen fordulnak mediátorokhoz. Ráadásul a legfelsőbb bíróság döntése szerint immár nem is lehet figyelembe venni a közvetítési megállapodást, amely éppen arra jó, hogy a válók kölcsönösen elfogadható feltételeket találjanak.
2020. március 01., 09:062020. március 01., 09:06
2020. március 01., 09:072020. március 01., 09:07
A bíróságok nem vehetik figyelembe a válás során a mediátornál megkötött közvetítési megállapodást. Erről a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék döntött, a határozat megjelent a Hivatalos Közlönyben, és február 24-én hatályba lépett. A lapunk által megszólaltatott szakemberek szerint a gyakorlatban alig lesz változás, hiszen
Éppen ezért nagyon kevesen vették igénybe a mediátorok szolgáltatásait, bár a közvetítői eljárás éppen arra jó, hogy kölcsönösen elfogadható feltételeket találjanak, és ezt ne a peres eljárás vitarendezési keretei között tegyék.
A legfelsőbb bíróságnak azért kellett állást foglalnia az ügyben, mert az országban a különböző bíróságok másként kezelték a közvetítői megállapodást: előfordult, hogy azt figyelembe vették a házasság felbontásánál, de az is megtörtént, hogy nem. Az Avocatnet.ro portál szakértői felhívják a figyelmet, hogy
Viszont azok a házastársak, akik már megkötötték a közvetítői megállapodást, de még nem érvényesítették bíróságon, közjegyzőnél vagy az anyakönyvi hivatalokban, már nem is tehetik meg.
Szakértők rámutatnak: ezentúl is igénybe lehet venni a szolgáltatást, hogy a felek bizonyos kérdésekben megegyezzenek, ám a mediátornál született megállapodást már nem veszi figyelembe a bíróság.
Visszaút. A bíróságok immár nem vehetik figyelembe a válásokat megkönnyítő mediátorok munkáját
Fotó: Haáz Vince
Ritkán kérik váláskor a mediátorok közbenjárását, segítségét a felek – mondta el lapunknak Deák Kinga Erika. A háromszéki mediátor hozzátette, mivel a közvetítési megállapodás jogilag nem jelentette a házasság felbontását, azt bíróságon, közjegyzőnél, anyakönyvi hivatalban kellett véglegesíteni, ezért a többség felesleges pluszlépésnek tartotta a mediálást. Holott a közvetítés révén sok mindent tisztázni lehet: például hogy megtartja-e az egyik házastárs a másik nevét a válás után, vagy a gyerek felügyeletével kapcsolatos kérdésekben is megállapodás születhet.
Deák Kinga Erika rámutatott, a törvényszéki bírák, a szociális munkások is végezhetnek mediálást, tehát közvetíthetnek a felek között: ezt rögzítik egy dokumentumban, és folytatódik a peres eljárás, majd következik a házasság felbontása. A mediátor kifejtette, volt egy olyan jogszabály, mely szerint az igazságügyi hatóságok kötelesek tájékoztatni a feleket a közvetítés lehetőségéről és előnyeiről, de ez már évek óta nincs érvényben. Ezért egyre inkább csökken az ügyfeleik száma, holott
A mediátor eddig is csak a két fél között közvetített, hogy megszülessen egy egyezség. Ebben pontosították, hogy milyen formában történik meg a házasság felbontása, tisztázták a részleteket, ám ezt az egyezséget végül közjegyzőnél vagy a bíróságon mindenképpen szentesíteni kellett – erősítette meg lapunknak Szabó Bojta Bendegúz. A sepsiszentgyörgyi ügyvéd rámutatott, a felek közös megegyezése alapján a házasság felbontása megtörténhet bírósági, közigazgatási vagy közjegyzői eljárás során, viszont ha nincs közös megegyezés, a házasságot már csak a bíróság bonthatja fel.
Ha a házastársak beleegyeznek a házasság felbontásába, és nincs a házasságban, vagy azon kívül született esetleg örökbe fogadott gyerekük, akkor az utolsó közös lakhelyük szerinti anyakönyvi hivatal vagy közjegyző kimondhatja a házasság felbontását, erről igazolást ad ki. A közjegyző akkor is megállapíthatja a házasság felbontását, ha vannak gyerekek, de a szülői felügyelet gyakorlásáról, gyermekek lakóhelyéről, a vonatkozó költségekről és valamennyi kapcsolódó kérdésről a felek megállapodtak. Viszont, ha bármilyen kérdésben – a vagyonmegosztásban, a gyerekkel kapcsolatos részletekben – vita merül fel, tehát nincs közös megegyezés, akkor kizárólag a bíróság illetékes a házasság felbontásában, szögezte le az ügyvéd.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!